|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
A KISZ XII. kongresszusa - Második nap (11. rész)
|
A dokumentumok feletti vita lezárását követően a küldöttcsoportok illetve vezetőik konzultációival folytatta munkáját a KISZ kongresszusa. A mintegy négyórás tanácskozásokon, főként a küldöttcsoport-vezetők értekezletén - miként arról Nagy Imre beszámolt - sikerült az együttműködési szabályzat minden részletkérdésében kompromisszumot kötni. A plenáris ülés este 9 órától folytatódott, 804 küldött részvételével. A kongresszus ezen a késői órán döntött az új ifjúsági szövetség elnevezéséről. A szövetség új nevének 13 változata közül előzetesen négy; a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Baloldali Ifjúsági Szervezetek Szövetsége, a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség és a Magyar Ifjúszocialisták Országos Szövetsége kapta a legtöbb szavazatot. A kongresszus végül is háromfordulós szavazás után a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség nevet fogadta el 609, a kétharmados minősített többséget meghaladó szavazattal. A szervezet nevének rövidítése - amelyről ugyancsak szavazással döntött a plénum - DEMISZ lett. (folyt.köv.)
1989. április 22., szombat 22:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|