|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Duna-mozgalmak felhívása (2. rész) (OS)
|
Az elküldött leveleket, ugyanúgy, ahogy az eddig aláírt, azonos szövegű aláírásgyűjtő íveket, a parlamentnek fogjuk bemutatni. A parlamentnek való bemutatás után valamennyi ív és levél az Országos Levéltárba kerül. Szó szerint az alábbi szöveget kell leírni és aláírni: Az Országgyűlés 1988. október 7-ei szavazása meggyőződésünk szerint nem tükrözte az ország lakosságának az akaratát. Ezért alulírottak megfelelően előkészített, társadalmilag ellenőrzött népszavazást követelünk a visegrád-nagymarosi vízlépcső ügyében. Követeljük a népszavazásig az építkezések felfüggesztését. Természetesen megírhatja nekünk ki-ki részletesen is a véleményét, érvelhet, vitatkozhat velünk. Minden véleményt szívesen fogadunk De kérünk mindenkit: ami a fentitől eltérő szövegű mondanivalója van, azt mind írja külön papírra, mert a népszavazáskérés szövege csak úgy leírva és aláírva érvényes, ahogy a fenti bekezdésben áll. A leveleket a következő címre kell elküldeni: Páska Csaba, 1525 Budapest 114, postafiók 309. A borítékra kérjük ráírni: Nemzeti összefogással a Dunáért Az utcai aláírásgyűjtéseket változatlanul folytatjuk tovább, ezért kérünk mindenkit, ha már levélben elküldte nekünk a népszavazás-kérés szövegét, vagy ha már aláírta valahol a kibocsátott íveket, újból ne írjon alá. Nem az aláírások számát akarjuk elsősorban szaporítani, hanem mindenekelőtt lehetőséget kívánunk biztosítani midenkinek, hogy Magyarország történetében első ízben szabadon és közvetlenül befolyásolhassa egy országos jelentőségű ügy kimenetelét. (OS)
1989. április 9., vasárnap 17:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|