|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
A radikális párt budapesti kongresszusáról
|
Belgrád, 1989. április 4. kedd (MTI-TUD) - Az olasz Radikális Párt április 22. és 26. között Budapesten megrendezendő kongresszusát joggal lehet történelmi jelentőségűnek tekinteni, mert egy kelet-európai ország ezúttal először tette lehetővé, hogy fővárosában megtartsák egy olyan nem-kommunista párt kongresszusát, amely mindig magasba emelte az emberi jogok és a politikai demokrácia védelmének harci zászlaját.
Ezt hangoztatja ,,Budapesti kongresszus,, című egész első oldalas cikkében a ,,Radikalske Novosti,,, az olasz radikális párt horvátszerb nyelvű orgánuma, amely Triesztben 18.000 példányban jelenik meg. A kongresszus budapesti megtartásának engedélyezése azt bizonyítja, hogy a magyar kormány, az uralkodó osztály és a nép bátran és szilárdan elhatározta: elindul a jogállam megteremtéséhez vezető nehéz úton. A magyar kormány döntése a radikális párt eszmei elkötelezettsége iránti bizalom megnyilvánulása. Erre a lépésre testvéri barátsággal fogunk válaszolni. Teljes felelősséggel tartozunk azért, hogy ne játszuk el a magyar kormány és a közvélemény bizalmát. A lehető legtudatosabban arra kell törekednünk, hogy bebizonyítsuk: mind Nyugaton, mind Keleten fel lehet éleszteni azt az új politikai tavaszt, amely a felmerülő kérdésekre válaszokat és új javaslatokat tud adni - írja a lap. +++
1989. április 4., kedd 12:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|