|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
A Macskák Párizsban - magyar szereplővel
|
Párizs, 1989. március 18. szombat (MTI-tud) - A Macskák - Andrew Lloyd Webber világsikerű musicalje - megérkezett Párizsba, ahol a nemzetközi előadógárda egyik kiemelkedő szereplőjeként estéről estére nagy sikert arat benne Kováts Tibor, az Állami Operaház magántáncosa.
A Macskák világot bejáró diadalútja során elég későn hódította meg Párizst, mert a francia közönség zenei ízléséhez mindmáig nem áll közel ez a műfaj. Most viszont kitűnő adaptációban, számos francia utalással megtűzdelt szöveggel és fényűző kiállításban vitték színpadra a Theatre de Paris-ban. A rendező és koreográfus az amerikai Gillian Lynne, a zenekart a szintén amerikai Paul Morris vezényli. A tánckar nagyrészt az amszterdami Macskák produkcióból állt össze és gondos nyelvi csiszolás után kifogástalan francia változatban és tökéletes hangosítással énekelnek. A látványos és kitűnő erőkkel megvalósított koreográfia egyik erőssége Mistofele, a varázsló macska szerepében Kováts Tibor, aki szólószámával minden este bravó kiáltásoktól hangos tapsvihart arat. +++
1989. március 18., szombat 06:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|