|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay-interjú - első nyugati visszhangok
|
1989. január 30. hétfő (MTI) - A nyugati tömegtájékoztatásban élénk figyelmet keltett Pozsgay Imre szombati rádiónyilatkozata, amelyben az MSZMP Politikai Bizottságának tagja az MSZMP KB történelmi albizottságának eddig munkájáról számolt be. A Reuter hírszolgálati iroda erről szóló tudósítását prioritással továbbította.
A The Guardian brit napilap hétfői kommentárja szerint az az értékelés, amely szerint 1956-ban nem ,,ellenforradalom,,, hanem ,,népfölkelés,, zajlott le, fontos áttörés a párt arra irányuló törekvéseiben, hogy megbékéljen a múlttal. A Reuter budapesti tudósítója ugyancsak azt emeli ki, hogy nyugati diplomaták és magyar független politikai csoportok képviselői fontos eseményként üdvözölték a nyilatkozatot. David Lewis egy nyugati diplomatának ezeket a szavait tartja szükségesnek idézni: ez ,,nagyon fontos még a magyar átlagpolgárok számára is, akiknek hosszú időn át arról beszéltek, hogy 1956-ban ellenforradalom volt,,. A The Independent című londoni napilap budapesti keltezésű tudósításában azt írja, hogy az új szóhasználat a magyar közvéleménynek és ,,a párttagok jelentős hányadának,, érzéseit fejezi ki, és hogy ,,a Pozsgay által kiejtett szavak szerte a kommunista világban visszhangozni fognak,,. Az AP amerikai hírügynökség is gyorshírben számolt be az interjúról, részletesen idézve Pozsgay kijelentéseit. Kiemelte, hogy a nyilatkozatban elhangzott értékelés az albizottság tényfeltáró munkájának eredményeit tükrözi, és Pozsgay szerint ,,elképzelhetetlen,,, hogy a Központi Bizottság visszahívja ezt a testületet. +++
1989. január 30., hétfő 11:32
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|