|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
1956 értékelése
|
(Siklós István) London, 1989. február 5. (BBC, Kerekasztal) - Az MSZMP Központi Bizottságának albizottsága 110 oldalas értékelést készített, amely az elmúlt 40 év magyar történelmének főbb folyamatait tekinti át. Kiadását márciusban tervezik. Angliában a sajtóban - a BBC-ben is - nagy figyelmet keltett a dokumentum, ugyanis az eddigi értesülések szerint többek között két fontos megállapítást is tartalmaz - nevezetesen: hogy az 1954-55-ös időszakban Nagy Imre a helyes úton járt, és hogy 1956-ban nem "ellenforradalom" volt, hanem "népfelkelés" történt. Erről egyébként a bizottság vezetője, Berend T. Iván a BBC-nek adott interjújában a következőképpen nyilatkozott. - Természetesen szembekerültünk 1956 történelmi kérdésével, és a mi albizottságunkban végzett munka és a dokumentumok vizsgálata is arra vezetett bennünket, hogy visszatérjünk ehhez a formulához, amelyet az MSZMP legjobb teoretikusai - hozzá kell tenni: úgyszólván rögtön 56-ot követően - megfogalmaztak. Akár Molnár Erikre, akár Lukács Györgyre gondolnék - ők használták ezt a kifejezést - és ennek a valóságtartalma látszik bizonyítottnak. Egy vérig sértett nép - megalázott nemzeti érzésében, létfeltételeiben, egy agyonzaklatott parasztság, egy megalázott értelmiség, egy megnyomorított munkásság - tömegesen lépett fel a sztálini típusú, Rákosi-féle rendszer ellen. Ebben a szituációban az a szocializmus megtisztítását és megújítását zászlajára tűző mozgalom, amelyben jelentős értelmiségi, és ifjúsági diákcsoportok játszották a döntő szerepet - ez lépett tulajdonképpen a színre október 23-án - és ehhez igen hamar jelentős munkástömegek csatlakoztak Budapesten és vidéken is. Ez adta tulajdonképpen az egyik alapvonását, fő vonását ennek a fellépésnek, amelybe - a dokumentumban így fogalmazunk - amelybe "kezdetektől a legkülönbözőbb tendenciák keveredtek". - Berend T. Ivánt hallották. A kerekasztal mellett Péter László, a londoni egyetem magyar történelem tanára. Telefonon kapcsolódik a beszélgetésbe Bíró Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökségének tagja, a Hitel című irodalmi, társadalmi, kritikai lap főszerkesztője, és ugyancsak telefonon, Budapestről Hajdú Tibor, a Történettudományi Intézet munkatársa. Mindenekelőtt Hajdú Tibort kérdezem, hogy mit szól ehhez az értékeléshez, egyetért-e Berend T. Ivánnal és a bizottság jelentésével? - Hát annál inkább is egyetértek a Berend T. Iván által kidolgozott anyaggal, mert az anyag kidolgozásában részt vettem mint a bizottság szakértője. Sok vita után alakult ki ez a megfogalmazás, és természetesen egyetértek vele. Mint már Berend T. Iván utalt rá -és szeretném én is hangsúlyozni - hogy nem kell arra gondolni, hogy 32 évig csak azt szoktuk mondani, hogy "ellenforradalom", és most egy nehéz helyzetben - istenem - elkezdünk mást mondani. Ez egy régi vita a MSZMP-n belül, (és azon kívül is természetesen), és megfogalmazódott már 1957 legelején. Molnár Erik úgy mondta ezt egy nyomtatásban soha meg nem jelentetett írásában, hogy "nemzeti demokratikus felkelés". Hát tulajdonképpen ebből alakult ki - némi leegyszerűsítés nyomán - a "népfelkelés", ami egy szépen hangzó szó - de mint Berend is utalt rá: ebben benne van az is, hogy a (...) népfelkelés az nagyon sok mindent jelent, és - bár ez csak egy szó - éppen ezért egy igen pontos kifejezés lehet. - Bíró Zoltán hogyan vélekedik erről? - Hasonlóan. Talán azzal az árnyalatnyi kis különbséggel, hogy ugye a Magyar Demokrata Fórum nagyon határozottan leszögezte annakidején alapító levelében: "ami 1956-ban történt, azt forradalomnak, illetve nemzeti felkelésnek" tekinti. En azt gondolom, hogy ami inkább vitát okozhat, az az, hogy 30 év alatt erről először is vitatkozni sem nagyon lehetett. Azon kívül 30 évig talán nem is kellett volna ezen vitatkozni. Itt arról van szó, hogy volt egy pártálláspont, amely az ellenforradalmi minősítés mellett tette le a maga voksát, és volt egy nemezeti tudat is, nemzeti érzés -, amely a forradalom mellett tette le a maga voksát. Úgy gondolom, hogy ez a kifejezés: "népfelkelés" - és főképpen az a politikai gesztus, ahogy ez most elhangzott -, ez mindenesetre nagyon jó dolog, mert nehéz helyzetben végül is lehetővé teheti - ha a párt ezt magáévá teszi - hogy valóban ez a sokat emlegetett konszenzus a hatalom és a nép között vagy létrejöjjön, vagy legalábbis közeledjenek egymáshoz az álláspontok. - Most akkor ha szabad: Péter Lászlót kérdezem az elhangzottakról. - Nekem is az a véleményem, hogy ez egy fontos előrelépés annak kimondása felé ,ami kézenfekvő. De én valahogy úgy érzem, hogy azért ez inkább egy taktikai lépés, mert nagyon erős argumentumok hozhatók amellett, hogy ami 56-ban Magyarországon történt, az forradalom volt. Végeredményben miről van szó? Amikor egy eseményt forradalomnak mondunk, ez mondjuk önmagában nem minősít semmilyen szempontból - lehet egy forradalom jó, lehet egy forradalom rossz. 56 jó forradalom volt abban az értelemben, hogy morálisan a magyar népnek az óriási többsége azonosult vele. 56 mondanivalója ma is elevenen él az emberekben, és ez a "forradalom" szóhoz kapcsolódik. Tehát tulajdonképpen morális követelmény szerintem, hogy azt a kifejezést használjuk, amellyel a magyar nép többsége annak idején morálisan azonosult. A forradalommal való azonosulás annyit jelent, hogy a forradalomnak volt egy programja. Nem a régi társadalmi rendszer visszaállítása, hanem a rendszer demokratizálása. Hát ezt a demokratikus programot ma igyekszik a kormányzat megteremteni. Ennek pedig az előfeltétele az, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, és azt a szót használjuk, amire az emberek emlékeznek - vagy ha nem is emlékeznek, de hát ezzel azonosítják magukat. Tehát mindent összevéve a nemzeti konszenzus megteremtésének a lehetősége sokkal jobb egy reform végrehajtására - ha a kormányzat ebben a tekintetben tiszta vizet öntene a pohárba. - Hajdú Tibor mit szól az elhangzottakhoz? - Nekem semmi kifogásom sincs az ellen, ha az 56-os események résztvevői, és hívei, emigránsai, akik ezt a kifejezést használják, hogy "forradalom", akár mást -, de én nem hinném, hogy tökéletesebb kifejezés lenne, mint a "népfelkelés". Én elfogadom, hogy a népfelkelés tökéletes kifejezés -, végül is egy bonyolult folyamatot egy szóval nem lehet tökéletesen kifejezni. De nem tökéletes persze a "forradalom" sem. Nem akarok belebocsátkozni abba, hogy miért, bár erről is sokat vitatkoztunk, azért megbeszéltük ezt a variációt is - tulajdonképpen a forradalom az napjainkban elsősorban a marxista terminológiában, vagy a baloldali terminológiákban jelenik meg mint jó forradalom - ahogy Péter László mondta - és ebben az értelemben, (marxista értelemben) nem lehet forradalomról beszélni. Na most más, általános értelemben, ahogy a nagyobb népfelkeléseket nevezzük forradalomnak, persze lehetne, nem emlékszem, hogy ez pontosabb lenne. Még egy szempont szól a forradalom kifejezés elfogadása ellen: hogy itt 32 éven keresztül egy propagandaháború folyt. Egyrészt a hivatalos MSZMP-propaganda, másrészt pedig ennek különböző ellenzői között, és az egyik oldalon kiáltották, hogy ellenforradalom, a másik oldalon kiáltották, hogy forradalom - és ez a kiáltozás sok esetben elvette a levegőt az értelmes, alapos, mély vizsgálat elől. Tehát, mondjuk én a továbbiakban azt tartanám jónak és szerencsésnek a konszenzus szellemében, ha nem jelszavakkal harcolnánk, hanem elemzésekkel is kimutatnánk: melyek mások elemzéseinek a gyenge pontjai. Itt ebből mindnyájan csak tanulhatnánk. - Bíró Zoltán miképpen látja? - Jó volna valóban a jelszavakat félretéve most már elemzésekkel szólni erről az eseményről is és sok minden egyébről - az egész történelmünkről. De azt azért hadd tegyem hozzá, hogy nem hiszem, hogy a részletekben, vagy a részletekből lehet igazán megérteni egy történelmi eseményt - sokkal inkább annak az egészét, és lényegi vonásait kellene nézni. Ha innen nézem, akkor talán az lenne a helyes, hogyha visszamennénk 45-höz. 1945 és 48 között Magyarországon - szerintem legalábbis - bármilyen terminológia szerint egyfajta csendes forradalom zajlott le. 48-ban ehhez képest - ha már ellentétpárokat kell állítanom - akkor azt kell mondjam, hogy az volt az ellenforradalmi pillanat: 48-49. És ha ez elfogadható, és elfogadom Berend T. Ivánnak azt a két kifejezését, ugye, hogy itt egy megalázott nép, és agyon zaklatott nép volt az, amelyik felkelt 1956-ban egy lehetetlen rendszer ellen, egy elviselhetetlen rendszer ellen, - akkor énszerintem - bármilyen oldalról nézem is, és bármilyen terminológiát használok - mégiscsak valami forradalom-félének kell ezt tekintenem, és mégis csak benne kell látnom azt az elemet is, amire mi azt mondtuk, hogy "nemzeti felkelés". - Ha kívülről nézi az ember, akkor felmerül a kérdés, hogy valójában az a vita, ami e körül a két fogalom-, vagy két szó között dúl - ez voltaképpen nem 56-ról szól, hanem 1989-ről, és voltaképpen a mai rendszernek a szavahihetőségét kívánja megteremteni, ezeknek a szavaknak a bevezetésével. Péter László, hogy látja ezt? Mindenképpen része a mai politikai vitának, arról, hogy a reform milyen irányba menjen, és hogy a reformnak mi a - lehetősége ? A kormányzat és a nép konszenzusának, a kialakítása szempontjából, - amit mindenki szeretne: Kint élő magyarok, otthonélő párttag magyarok és párton kívüliek. A kérdés, itt inkább az, hogy ennek a nemzeti .konszenzusnak a megteremtését elősegíti-e ez a lépés, hogy 1956-ot amely egy döntő élménye a magyarságnak a 20. században - visszaadta az önbizalmunkat- - és ami még ennél is fontosabb: az önbecsülésünket - és ez az élmény ez a forradalom szóhoz kapcsolódik. Én nem szavakon nyargalok, amikor ragaszkodnék ehhez, a szóhoz, mert végeredményben a forradalom tényleg csak egy szó. Legkülönbözőbb értelmezése van a forradalom szónak. Itt nem a szóról van szó, hanem arról az élményről van szó, amire a magyarság 1956-ban szert tett, és amely ehhez a szóhoz kapcsolódik. Szeretnék visszamenni Molnár Eriknek - és erre utalt Hajdu Tibor - a "nemzeti, demokratikus felkelés" - kifejezésére. Ez sokkal közelebb állna szerintem ahhoz, ami lehetővé tenné, hogy egy reform irányában kormányzat;és nép között a konszenzus ma létrejöjj. - Hajdú Tibor? - Én azt hiszem, hogy a "nemzeti demokratikus felkelés" - mint mondtam - nagyon közel áll a "népfelkelés" kifejezéshez -, utóbbi ennek egyszerűsítése. A nemzeti momentumok a Berend-féle anyagban is ki vannak hangsúlyozva -, ezt majd meglátják, ha az anyag megjelenik. Tehát nem látok itt ellentétet. Különben nagyon remélem, hogy a közeljövőben meg fog jelenni végre nyomtatásban Molnár Eriknek ez az egy ívnél nem nagyobb terjedelmű, igen érdekes - mert 57 februárban keletkezett - tanulmánya. Ha szabadna egy megjegyzést tennem: mint olyan, aki ismeri az egész 130 oldalas anyagot - azt szeretném azért megjegyezni, hogy ennek az anyagnak egyáltalán nem ez a terminológiai kérdés a lényege! Ezt Pozsgay Imre méltán emelte ki - mint egy olyat, ami teljesen új, és szakítást jelent az MSZMP eddigi ideológiájával. De van ebben szó más fontos dolgokról is - és talán nem tévedek ha azt hiszem, hogy legalábbis belföldön - ha az anyag megjelenik. Nem tudom látták-e vagy olvasták-e, hallották-e a mai Népszabadságot, amiben Berendnek van egy részletes nyilatkozata, amely szerint-, lehet, hogy ez már februárban meg fog jelenni, mint a Társadalmi Szemle különszáma. Szóval, ha ez megjelenik, akkor talán nem is csak azon lesz vita, hogy mi volt: ellenforradalom, forradalom, népfelkelés 56-ban? - hanem legalább ennyire vita tárgyát fogja képezni az az igen éles kritika, amit az anyag az 56 utáni gazdaságpolitikával kapcsolatban gyakorol. És azzal kapcsolatban, hogy az 1956 után konszolidálódott Kádár-rezsim - kényszerűségből bár - de túlságosan sokat vett át a régi sztálinista rendszer struktúrájából és kádereiből ahhoz, hogy egy igazán új rendszerré tudja kinőni magát. - Bíró Zoltán? A szavahihetőség kérdéséről, ha szabad erre visszatérni... - Igen azt gondolom én is, hogy felnőtt ember módjára kellene nézni ezt, és valóban nem terminológiai kérdésekbe belebonyolódni - nem ez a lényeg. Péter László azt hiszem elég világosan elmondta, hogy - és ezzel teljesen egyetértek, és talán mindenki egyetért ezzel - hogy ez a ma politika kérdése, és ez a lényeg benne végül is. Ami a szavahihetőséget illeti, én úgy gondolom, hogy amikor Pozsgay Imre vállalta, hogy ezt politikai nyilatkozatban ezt a szót - a népfelkelés szót, és ami ehhez tapad - közzéteszi, akkor valami ilyen gondolat mozgathatta, ez lehetett a hátterében, hogy ha valamikor, akkor most nagyon nagy szükség lenne rá, hogy a hazai magyar politikai intézményrendszer, vagy annak legalább egy része visszanyerje a szavahihetőségét, hogy megteremtse (újra visszanyerni nehéz lenne) - "megteremteni" újra. És ennek valóban vannak ilyen feltételei is, mint, ami 1956-hoz köti a magyarságot - és ennek tisztázása. - A dokumentum igen kedvező fényben tünteti fel 1954-es, 55-ös szereplését Nagy Imrének. Elképzelhető, hogy ez Nagy Imre rehabilitálásához fog vezetni? Végeredményében az a tény, hogy 1956-ban "népfelkelés" történt, és nem pedig "ellenforradalom", ez tulajdonképpen mentesíti Nagy Imrét, és voltaképpen egy tévedésnek az áldozata Nagy Imre. - Hajdú Tibor? - Itt én erről nem vagyok illetékes nyilatkozni. Végül is valakinek a rehabilitációja, az, mondhatnám, hogy jogi kérdés. De amennyiben politikai perről van szó, akkor sokkal inkább politikai kérdés, mert "csak politikai" perekben azért a jog igen mérsékelten szokott érvényesülni. Nem véletlen, hogy az anyagban azt emelik ki, hogy Nagy Imrének 1953 és 1955 között, és zárójelben hozzáteszem: korábbi tevékenységét is pozitíven értékeli. Mert hiszen, azokban a vitákban, amiket ő 48-49-ben a mezőgazdaságról Donáth Ferenccel vagy Hegedűs Andrással másokkal folytatott - természetesen neki volt igaza. Nyitva hagyja nagyjából az anyag Nagy Imre 56 október- novemberi szerepének értékelését - mert hát ez valóban egy külön vizsgálatot, és végső soron egy politikai állásfoglalást igényel. Én azt mondanám, mint teljesen egyéni véleményemet, hogy Nagy Imre részéről egy önfeláldozó, nemes cselekedet volt, hogy 56 októberében hajlandó volt átvenni a mások által elrontott helyzetben a kormányt. De ő egy bizonyos idő után, egy hét után felörlődött a között, hogy neki két egymással harcoló erő között kell valahova tartozni, és miután ő soha nem volt külpolitikus - őneki éppen az volt a rokonszenves vonása, hogy a magyar valóságból igyekezett kiindulni - ő egy kicsit eltévedt abban a nemzetközi helyzetben, ami 1956. október-novemberében nagyon bonyolult módon változott napról-napra. Hogy az ezért általa viselt kétségtelen felelősséget hogy ítélik meg,' az sokkal inkább egy politikai kérdés, mint akár történeti, akár jogi kérdés. De mindenesetre arra fogunk törekedni, és azt hiszem ez a szavahihetőség kérdésében is igen lényeges, hogy ami dokumentumot, ami tényt fel lehet tárni, azt mindenesetre igyekszünk feltárni, és ítélkezni úgyis mindenki a maga meggyőződése szerint fog. - Péter László? - Én nem látom, hogy Nagy Imre eltévedt volna november elseje után. Tulajdonképpen arról van szó, hogy - hát mondjuk: nevezzük nevén a gyereket - ugye a többpártrendszer bevezetése volt az egyik döntő reform, amit Nagy Imre megvalósított pár napra -, hanem a Varsói Szerződésből való kilépés. A Varsói Szerződésből való kilépés, tudomásom szerint . Persze, az a helyzet, hogy nincs jó története 1956-nak - de amit én az" 1956-os forradalomról tudok, az azt indikálja, hogy Nagy Imre akkor határozta el a Varsói Szerződésből való kilépésre megteendő nyilatkozat megtételét, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a szovjet csapatok valamilyen módon a kormányzat megdöntésére törekszenek. Akkor, amikor már semmi más lehetőség nem nyílt, akkor Nagy Imre ehhez az eszközhöz fordult. Úgyhogy én nem látom azt, hogy ő eltévedt - én azt látom, hogy egy kétségbeesett helyzetben, egy ilyen kényszerpályán mozgott, és az ő lehetőségei, taktikai lehetőségei rendkívül szűkek voltak. - Bíró Zoltán? - Gondolom, hogy Nagy Imre megítélése ügyében legalább háromfelé kellene tagolni a mai magyar társadalmat. Az egyik: a rehabilitáció kérdése - az a párt belső ügye, hogy a párt mikor látja jónak rehabilitálni, vagy jónak látja egyáltalán - az egy pártügy. A társadalomban, a nemzet tudatában nincs szüksége rehabilitációra, mert ott él úgy, ahogy él - és azt hiszem körülbelül ugyanúgy él, ahogy 56-ban és 56 után közvetlen. A harmadik a nehezebb kérdés. Ez a politikai - a lehetséges, tárgyszerű politikai elemzés dolga. Én nem hiszem, hogy most ez lenne itt a főkérdés. Valóban el kellene végezni egy jó politikai elemzést Nagy Imréről, mert - akár Varsói Szerződéssel, akár Varsói Szerződés nélkül - végül is azt hiszem, hogy ő az események sodrában volt. Valószínű, hogy egyszerűen egyénileg nem tudott úrrá lenni már a helyzeten: se kilépni, se továbblépni nem tudott. Sodródott az eseményekkel, valószínűleg egy kicsit mindig megkésve, mint ahogy a helyzet természete, sajnos hozta is. De ez politikai elemzés dolga, hogy ezt leírjuk. A lényeg az lenne, hogy le lehessen írni. A lényeg az lenne, hogy Magyarországon erről komolyan lehessen vitatkozni és beszélni, és persze az kegyelet kérdése - de hát azt hiszem, ez végül is a maga útján halad. - Berend T. Iván a BBC-nek adott interjújában kilátásba helyezte, hogy ezt a dokumentumot heves vita fogja követni. Londonból nézve, az angol sajtóból ítélve voltaképpen a dokumentum most hatalmi harcnak az elindítója. Úgyhogy nem tudom, hogy látja ezt Péter László - hogy valóban hatalmi harc dúl ennek a dokumentumnak a kapcsán? - Hát ezt innét Londonból nehéz megítélni. De ténylegesen az egész témával kapcsolatban itt a program a fontos, nem pedig-a módszer. Amikor 56-os forradalom kifejezéshez ragaszkodnak sokan, magamat is beleértve, akkor ezt nem a forradalmi módszer miatt teszik, hanem a programmal azonosulásról van itt szó, és hogy ennek a programnak a reformprogramnak a megvalósítását milyen mértékben segítené Nagy Imrének a rehabilitációja, és eltemettetése, és a forradalomnak az újraértékelése. Vagy - kapcsolódva ahhoz, amit Bíró Zoltán mondott - itt nem arról van szó, hogy a párt önkritikát, vagy bárki is önkritikát gyakorolna. Hanem inkább arról van szó, hogy ez egy szabad vita tárgyát képezhesse, és a történészek alaposan - mint erre Hajdú Tibor utalt - megvizsgálhassák a részleteit annak, hogy tényleg mi történt 1956-ban? Mert a történeti tudat az fontos. A magyar politikai fejlődést mindig is meghatározta a 48-hoz kötődő visszaemlékezés, és ma az 56-os forradalomhoz való kötődés. - Hajdú Tibor, hogyan látja ezt a hatalmi harcot? - Én nem beszélnék hatalmi harcról - hogy ez közvetlenül hatalmi harccal kapcsolatos. Az a személy, és az a vezetés, amely akadályozta ennek a kérdésnek a beható vizsgálatát, az tavaly májusban eltávozott az MSZMP éléről. Jelenleg sem Grósz Károlynak, sem Pozsgay Imrének, sem másnak az igazi vezetésben nem fűződnek különösebb érdekei ahhoz, hogy 56 átértékelésében ilyen vagy olyan álláspontot foglalunk el. Itt inkább arról van szó, hogy ki mennyire nyitott az ideológiai problémák iránt. Mondjuk, Pozsgay Imre nyilvánvalóan azon a véleményen van, hogy a kérdések gyors és radikális tisztázása segít a problémák megoldásában. Mások talán óvatosabban gondolkoznak - és ehhez hozzá tehetem az itteni, tényleg forrásban lévő viták tapasztalata alapján, hogy persze az MSZMP-nek sok olyan - főleg idős - tagja van, akikben Péter Lászlóhoz hasonlóan bizonyos érzelmek támadnak fel - csak éppen ellentétes érzelmek. Tehát ilyen szempontból persze ellenzik a változtatást azon a terminológián, amit ők megszoktak. Ezt is egy pártvezetésnek persze figyelembe kell venni, de remélem, hogy ennek nem ez a döntő szerepe a kérdés tisztázásában. - Most már "az utolsó szó jogán" Bíró Zoltán, mert kezd lejárni az időnk. - Köszönöm az utolsó szó jogát. Először is én azt gondolom, itt igenis van e mögött hatalmi harc - legfeljebb nem úgy, hogy Pozsgay vagy Grósz, vagy Pozsgay vagy Szűrös, vagy Fejti vagy nem tudom kicsoda - tehát nem személyre szóló kérdés ez a felső vezetésben, de mindenképpen jelen van ebben a vitában is az, amit én ténynek látok: hogy az MSZMP egyik része határozottan elkötelezte magát a reformfolyamat mellett - legfeljebb a módszerekről vitatkoznak belül a másik fele azonban határozottan idegenkedik ettől a folyamattól, idegenkedik a demokráciától és nem akarja elfogadni. És nagyon könnyen kapkod továbbra is adminisztratív megoldások, az adminisztratív eszközök felé. Ez ebben a vitában éppúgy jelen van, mint bármilyen más politikai természetű vitában ma. Ez a kulcskérdése ennek a társadalomnak - ha már a pártról beszéltünk - akkor a pártnak magának is. - Ezzel kedves hallgatóink végéhez ért kerekasztal-beszélgetésünk. Búcsúzom tehát Hajdú Tibor, Bíró Zoltán nevében, akik Budapestről telefonon kapcsolódtak a beszélgetésbe, és Péter László nevében. A viszonthallásra mához egy hétre, ugyanebben az időben. +++
1989. február 5., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|