|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Választások előtt - kecskeméti jelentés
"Kecskeméten
ma eleven volt a hangulat, még a helyi KGST-piacon is nyüzsgött az
élet - ahogy kecskeméti tudósítónktól, Doboznyi Gézától hallhatjuk:
- Harangszó ébresztette a város lakóit, és a kora reggeli
óráktól igazi fesztiválhangulatban ünnepelhetjük az első szabad
választás napját. Ebben jelentős szerepe van a szerencsés
időzítésnek: március 15-ike óta zajlanak a Kecskeméti Tavaszi Napok
rendezvényei, melynek látogatói, bel- és külföldiek egyaránt, napok
óta nemzetközi jellegűvé alakították a városközpontot.
A választók két választókerületben 72 szavazókörben jelölhették
meg választottjaikat. Az egyes számú kerületben 8 egyéni jelöltre,
38 szavazókörben választhatnak, míg a kettes számú kerület 6
jelöltjére 34 egyéni szavazókör választói adhatják le voksaikat.
Bács-Kiskun megyében összesen 12 párt állított listát, melyből
18 országgyűlési képviselő kerülhet ki győztesen. A városi
választóbizottságtól kapott tájékoztatás szerint elvileg 20 órától
lesz lehetőség a választás részeredményei megismerésére - de
várakozásaik szerint inkább 22 órát tartják reálisnak.
"
|
|
|
|
|
|
|
Nyilvános 2
|
Az első találkozót még tavaly ősszel a paraszti múlt és jövő témakörében tartottuk meg, és a Veres Péter Társaság tagjait hívtuk meg vitapartnereknek. Jól sikerült, tanulságos vita volt, amiben közrejátszott, hogy mindkét oldalról különböző munkaterületről és eltérő élettapasztalattal bíró résztvevők jellentek meg. A legnagyobb visszhangot részben a sajtó, részben pedig a televízió jóvoltából a Magyar Demokrata Fórummal való találkozónk váltotta ki. Eredeti szándékunk szerint az MDF-fel a demokrácia különböző intézményesüléséről, lehetőségeiről terveztük a vitát. Nem sikerült az eredeti témakörnél maradni, szinte az ország élete, jövője az "asztalra" került. Számomra nagyon emlékezetes a lelkiismereti és vallásszabadságról folytatott párbeszéd is, amely a magyarországi egyházak képviselőivel folyt. Egy igazán kultúrált, felkészült, hangnemben lezajló vita részesei lehettünk. Vannak további elképzeléseink, terveink, amelyek azonban nem kőbe vésettek, és ha szükséges, változtatunk rajta. Eddig is előfordult, hogy a meghívott partnerek mondták vissza a tervezett találkozót, halasztást ajánlva, de volt olyan is, amikor mi módosítottuk elképzeléseinket. A mai faluról tervezünk kerekasztal beszélgetést, továbbá a hazai értelmiség-politikáról, illetve a műszaki fejlesztésről. - Minek tulajdonítható a közvélemény nagy érdeklődése? - Könnyű volna azt válaszolni, hogy a szokatlanság, az újszerűség miatt. Igazából azonban az érdeklődés forrása úgy gondolom az, hogy a társadalmi, politikai változásoknak különböző oldalról vannak "szurkolói", és részesei is. Nálunk nem megrendezett, látszatviták zajlanak, hanem valóságos nézetek, vélemények hangoznak el, kerülnek képernyőre. Azzal számolni kell, hogy hat-hét órai vitát sűrít a televízió 60-70 percben, így a legnagyobb jószándék és szakértelem mellett is előfordulhat, hogy egyes vélemények kimaradnak, vagy mások felerősödnek. Kárpótlás talán, hogy a Kossuth Könyvkiadó valamennyi vitát teljes terjedelemében megjelenteti. A megszerkesztett szöveget természetesen valamennyi résztvevő előzetesen megtekinti és jóváhagyásukkal kerülhet nyomdába. Az objektívotitáshoz hozzátartozik az is, hogy a viták során mi csak a helyszínt és a lehetőséget biztosítjuk, de - házigazdaként - nem osztunk igazságot, nem zárunk le, és nem foglalunk össze. (folyt.)
1989. március 13., hétfő 13:24
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|