|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Magyarország lélekszáma
"Idén január elsején Magyarország népessége
10 millió 450 ezer fő volt. 260 ezerrel kevesebb, mint 10
esztendővel korábban. Ráadásul az utóbbi évtizedben a halálozások
száma meghaladta az élve születéseket, és ez azt jelenti, hogy
tovább apad a lakosság, amit nem pótolnak a bevándorlások sem, mert
az érkezőknél többen telepednek le más államokban.
A derűlátóak vagy közömbösek nem látnak ebben különösebb
tragédiát, sőt még azt a véleményt is megkockáztatják, hogy a mai
lakásínséges helyzetben, a gyatra gazdasági lehetőségek szorításában
elég a felnőtteknek önmagukat és a nyugdijasokat eltartaniuk. Nem
szabad további megpróbáltatásokkal növelni a középkorosztályhoz
tartozók pusztulási arányát. Hiszen a mostani 13,003 ezrelékkel a
nemzetközi élmezőnybe tartozunk. "
|
|
|
|
|
|
|
Az egészségügy megújításáról - az MDF fóruma (1. rész)
|
1990. szeptember 1., szombat - Az egészségügyi rendszer
radikális megújítását tervezi az egészségügyi kormányzat -
hangsúlyozta dr. Bajtay András népjóléti minisztériumi
államtitkár-helyettes tájékoztatójában a Magyar Demokrata Fórum
országos orvos-egészségügyi fórumán, amelyet szombaton a
Testnevelési Egyetem aulájában tartottak. Ismertette a rendszer
megváltoztatását szolgáló elképzeléseket, amelyeket - miként a
tanácskozáson elmondták - a Magyar Demokrata Fórum magáénak vall,
egészségügyi programjának tekint.
A kormány egészségpolitikájában azonosul az Egészségügyi Világszervezet céljával: ,,Egészséget mindekinek 2000-re,, akkor is, ha ezt 2000-re nem teljesítheti - mondotta az államtitkár-helyettes. Az egészséghez való jogot alapvető emberi jogként ismerik el. Az egészség megőrzése, a betegségek megelőzése össztársadalmi ügy. Az egészségügyi rendszerváltozásban elsődlegességet biztosítanak az alapellátásnak. Az új egészségpolitika alapelve: ösztönözze a gazdaság és közösségek szerepvállalását az egyének öntevékenységét a betegségek megelőzésében, az egészség megőrzésében. Cél, hogy megszüntessék a paraszolvenciát az egészségügy szégyenfoltját - hangoztatta az államtitkár-helyettes. Ennek teljesülését a szabad orvosválasztással, a biztosítási rendszer bevezetésével, a teljesítményarányos bérezés kialakításával kívánják elérni.
A kórházak új működését és érdekeltségi rendszerét az alapellátás igényeihez igazítják. Szándékuk, hogy a kórházak élén is menedzserképzettségű igazgatók álljanak. A fekvőbeteg ellátás jelentős szerkezeti átalakításával és működési mechanizmusának megújításával bevezetik az egyéni és intézményi érdekeltségen alapuló, a költségeket figyelembe vevő teljesítményfinnanszírozási rendszert, az orvosokat érdekeltté teszik a magasszintű ellátásban. Az oktatás és a továbbképzés alapvetően állami feladat, de lehetséges más tulajdonformák megjelenése az oktatásban. Visszaállítják az egyetemek autonomóiáját, úgy hogy a létrejövő egyetemi tanácsok szuverén joga legyen az egyetemi tanárok, oktatók kiválasztása. A társadalmbiztosítási- illetve a biztosítási törvénnyel megalapozzák a biztosítás elvén működő magyar egészségügyi rendszert. A privatizációval a lakossági szükségletek kielégítését szolgáló vállalkozást ösztönzik. (folyt.köv.)
1990. szeptember 1., szombat 18:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|