|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Magyarország lélekszáma
"Idén január elsején Magyarország népessége
10 millió 450 ezer fő volt. 260 ezerrel kevesebb, mint 10
esztendővel korábban. Ráadásul az utóbbi évtizedben a halálozások
száma meghaladta az élve születéseket, és ez azt jelenti, hogy
tovább apad a lakosság, amit nem pótolnak a bevándorlások sem, mert
az érkezőknél többen telepednek le más államokban.
A derűlátóak vagy közömbösek nem látnak ebben különösebb
tragédiát, sőt még azt a véleményt is megkockáztatják, hogy a mai
lakásínséges helyzetben, a gyatra gazdasági lehetőségek szorításában
elég a felnőtteknek önmagukat és a nyugdijasokat eltartaniuk. Nem
szabad további megpróbáltatásokkal növelni a középkorosztályhoz
tartozók pusztulási arányát. Hiszen a mostani 13,003 ezrelékkel a
nemzetközi élmezőnybe tartozunk. "
|
|
|
|
|
|
|
Változások a magyar-NDK kereskedelemben (1. rész)
|
1990. május 1., kedd - Milyen változások várhatók a
magyar-NDK külkereskedelmi kapcsolatban a német valutaunió
létrejötte után, módosul-e az export és az import áruösszetétele, s
meddig tartható fenn a két ország között a rubelelszámolás - ezekről
a kérdésekről érdeklődött a Kereskedelmi Minisztériumban az MTI
munkatársa.
Németh Jánosné, az NDK referatúrája vezetője elmondotta: a magyar-NDK kétoldalú árucsere-forgalmi előirányzat erre az évre összesen 1.9 milliárd rubel, ami a tavalyi forgalom 8.7 százalékos csökkenését jelenti. Az import kötésállomány jelenleg 851 millió, az export kötésállomány 706.4 millió rubel. Kedvezőtlen tendencia, hogy az import 80 százalékát magánjogi szerződésekben is rögzítették, exportunkra viszont a szerződéses fedezet mindössze 73.8 százalék. Ugyanakkor az import erőteljesen növekszik - az NDK egyre többet szeretne Magyarországra szállítani -, miközben a szerződésben rögzített exporttételeket egyre-másra visszamondják. Mivel az NSZK-beli áruk a keletnémet piacot is elárasztották, az NDK most valóságos áruoffenzívát zúdít kereskedőinkre, olyan termékeket is kínálnak, amelyeket eddig csak Nyugatra exportáltak. Egyidejűleg azonban körülbelül 50 millió rubel értékű magyar exportszállítmányt visszamondtak az NDK cégei. Egyre kevésbé kelendőek a magyar termékek, például a pamutszövetek, a gabona, a bauxit, de a bor is, amelyet korábban minden mennyiségben megvásároltak. A fogyasztási cikkek mellett olyan nagy volumenű exportok is veszélybe kerülhetnek, mint az Ikarus autóbusz. A MOGÜRT a napokban kötött megállapodást 25 ezer Polo-motorral felszerelt, négyütemű Trabant importjára, de ennek ellentétele még nincs meg.
A Kereskedelmi Minisztérium szerint ezek a tendenciák az év folyamán felerősödnek, vagyis a magyar vállalatoknak mindinkább meg kell küzdeniük azért, hogy termékeiket elhelyezhessék a keletnémet piacon, márpedig a külkereskedelmi mérleg szempontjából kívánatos lenne, ha a jelenlegi passzívumot év végére egy kisebb mértékű aktívum váltaná fel. (folyt. köv.)
1990. április 30., hétfő 18:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|