|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
Magyarország lélekszáma
"Idén január elsején Magyarország népessége
10 millió 450 ezer fő volt. 260 ezerrel kevesebb, mint 10
esztendővel korábban. Ráadásul az utóbbi évtizedben a halálozások
száma meghaladta az élve születéseket, és ez azt jelenti, hogy
tovább apad a lakosság, amit nem pótolnak a bevándorlások sem, mert
az érkezőknél többen telepednek le más államokban.
A derűlátóak vagy közömbösek nem látnak ebben különösebb
tragédiát, sőt még azt a véleményt is megkockáztatják, hogy a mai
lakásínséges helyzetben, a gyatra gazdasági lehetőségek szorításában
elég a felnőtteknek önmagukat és a nyugdijasokat eltartaniuk. Nem
szabad további megpróbáltatásokkal növelni a középkorosztályhoz
tartozók pusztulási arányát. Hiszen a mostani 13,003 ezrelékkel a
nemzetközi élmezőnybe tartozunk. "
|
|
|
|
|
|
|
Hans-Dietrich Genscher látogatása (1. rész)
|
1990. március 24., szombat - Szombaton rövid látogatást tett
Magyarországon Hans-Dietrich Genscher Német Szövetségi Köztársaság
alkancellárja, külügyminiszter. A látogatás alkalmával az NSZK
külügyeinek irányítója több megállapodást írt alá az NSZK és
Magyarország között.
Kiemelkedő jelentőségű vízummentes forgalomrál szóló egyezmény, melynek értelmében 1990. május 1-től megszűnik a vízumkényszer hazánk és az NSZK között. Ez az első eset, hogy a Német Szövetségi Köztársaság vízummentességről állapodott meg egy közép-kelet-európai országgal.
Ugyancsak most írták alá a felsőfokú diplomák és oklevelek egyenértékűségének elismeréséről szóló megállapodást. Ennek révén a magyar egyetemi és főiskolai diplomákat, illetve a magyar felsőoktatási intézményekben eltöltött tanulmányi éveket elfogadják az NSZK-ban. Így a magyar diplomások a korábbinál jóval könnyebben kapcsolódhatnak be külföldi felsőfokú képzésbe, illetve érvényesíthetik szakmai felkészültségüket igazoló okmányaikat külföldi munkavállalásuk esetén. Az egyezmény jelentősége - az NSZK nemzetközi súlya miatt - túlmutat Európa határain is.
Egyezményt írtak alá arról is, hogy német tanárokat küldenek magyar iskolákba. Az egyezmény magyar gazdasági szakemberek és vezetők képzéséről és továbbképzéséről is intézkedik.
Az Egyezmények aláírása után Hans-Dietrich Genscher rövid beszédében hangoztatta: a most aláírt megállapodások is bizonyítják, hogy a magyar-német kapcsolatok példaszerű minőséget értek el. A vízumkényszer feloldásáról szóló megállapodás nagy lépés egy olyan Európa felé, amelyben a határok elveszítik jelentőségüket, amelybe az emberek bürokratikus akadályoktól mentesen érintkezhetnek. Történelmi okai vannak annak, hogy Magyarország az első kelet-európai reformország, amellyel az NSZK az utasforgalomban olyan feltételeket teremt, mint amelyek az Európa Tanács tagországaival már régóta fennállnak. A németek számára feledhetetlen maradt, hogy Magyarország volt az első, amely rést nyitott a vasfüggönyön a menekültek előtt.
Az NSZK a most megkötött egyezmények által is támogatni kívánja a magyar erőfeszítéesket a szociális piacgazdaság megteremtését szolgáló reformmokban; örömmel áll a magyarok rendelkezésére tapasztalataival a szociálid piacgazdaság megteremtésében. (folyt.köv.)
1990. március 24., szombat 18:32
|
Vissza »
|
|
Hans-Dietrich Genscher látogatása (2. rész)
|
Szeretnék segíteni, hogy Magyarország a lehető legfolyamatosabban, legsikeresebben illeszkedjék be az európai integrációba, a világgazdaságba. Az egyezmények hitet tesznek a kisebbségek identitásának, kultúrájának fejlesztése mellett is. A Magyarországon élő német kisebbség élvezi a magyar kormány támogatását. A kisebbségek ügyének kapcsán Hans-Dietrich Genscher szólt arról is, hogy az Európa Tanács most megtartott Lisszaboni miniszteri bizottsági ülésén kifejezésre juttatta: az NSZK köszönetet mond Magyarországnak példás kisebbségi politikájáért. Az NSZK külügyminisztere kifejezte azon reményét, hogy a kisebbségek jogait Romániában is tiszteletben fogják tartani.
Az aláírásokat követően Hans-Dietrich Genscher - Németh Miklós miniszterelnök jelenlétében - az NSZK kormánya nevében ünnepélyesen átadta Horn Gyula külügyminiszternek a Német Szövetségi Köztársaság Szolgálati Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést. (MTI)
1990. március 24., szombat 18:44
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|