|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Kilenc párt nyilatkozata
"1. A pártok túlnyomó többsége, március 14-ére az SZDSZ-t kivéve
valamennyi, az ünnep közös összefogást megtestesítő nemzeti jellegét
szerette volna kiemelni, pártpolitikai érdekek, az aktuális
választási kampány fölé emelkedve. Úgy vélték, a pártküzdelmek
természetes menetében kellenek napok, ünnepek, amikor azt kell
hangsúlyoznunk, ami összeköt minket a különbözőségek ellenére is.
2. Az SZDSZ álláspontja: legyen korlátlan választási kampány,
képviselőjelöltek beszédei stb., folytatva e napon is a
pártpolitikai küzdelmeket.
Ahogy közeledett március 15-e, a TV vezetői egyre nehezebb
helyzetbe kerültek, mert ők csak azt közvetíthették, amit a rendezők
(adott esetben 13 rendező párt és szervezet) megrendeznek. De az ő
megegyezésük késett. A Fidesz is és az MNP is javasolta: közös
ünnepségre kerüljön sor, melyen határainkon inneni és túli jeles
személyiségeket (Kosáry Domokos, Sütő András, Dobos László stb.)
kérjenek fel a beszédek megtartására, az egész nemzet összefogását
jelképezve. Ez az SZDSZ és az SZDP ellenszavazata miatt nem
valósulhatott meg."
Román nyelvű SZER, Actualitatea:
A román nyelvű SZER-adás elítéli a román magatartást
"A bukaresti vezetés valahogy már megszerezte azt a nagy
ügyességet, hogy a problémákat úgy oldja meg, hogy a szőnyeg alá
sepri, hogy mások ne tudjanak róla. Valahogy így tettek - jobban
mondva semmit sem tettek - a magyar kisebbség problémájának
megoldására az alatt a drága idő alatt, amely januártól napjainkig
telt el."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZP választási gyűlése Pápán
|
1990. március 12., hétfő - A puccskísérlet bejelentését
Németh Miklós nem egyeztette az MSZP vezetőivel, miniszterelnöki
tisztségében járt el - mondotta Nyers Rezső, a Magyar Szocialista
Párt elnöke hétfőn Pápán, ahol több órát töltött a választói
körzetében élők között. A Jókai Művelődési Központban lezajlott
eszmecserén kijelentette: nem tartja szerencsésnek Németh Miklós
bejelentését. A találkozót követően tartott választási gyűlésen
Nyers Rezső az ország jövőjéről szólva pártja nevében állást foglalt
a vegyes tulajdonon alapuló piacgazdaság mellett, ennek azonban,
mint hangoztatta, intézményesen életben tartott szociálpolitikával
kell kiegészülnie.
Az önkormányzatokkal összefüggésben a szónok azt fejtegette, hogy az önkormányzatok alanyainak feltétlenül a városoknak és a községeknek kell lenniük, de szerinte ugyanakkor a megyék koordinátori szerepét sem lehet teljesen kétségbe vonni. Hozzáfűzte: az önkormányzatok csak pénzügyi megalapozottsággal tudják majd ellátni kulturális és közigazgatási szerepüket. Ennek feltételeit is biztosítani kell. (MTI)
1990. március 12., hétfő 22:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|