|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
A Református Egyház tiltakozó távirata
"A Református Egyház tiltakozó
táviratot küldött Iliescu elnöknek azzal kapcsolatban, hogy a
Romániai Magyar Demokrata Szövetség több vezetőjét, köztük Sütő
Andrást brutális bántalmazás érte, és az eseményeknek halálos
áldozatai és sebesültjei vannak. A távirat hangsúlyozza: rendkívül
aggodalomkeltő, hogy a pogrom fennálló veszélyére történő többszöri
nyomatékos figyelmeztetés ellenére idáig fajultak a dolgok.
A Református Egyház reményének ad hangot, hogy az elnök mindent
megtesz a kisebbségek jogainak elismeréséért, a tettesek
felkutatásáért és, hogy ilyen események a jövőben nem fordulnak elő."
SZER, A mai nap:
Románia:
szükségállapot Maros megyében
"Marosvásárhelyen
változatlanul nagyon feszült a helyzet. A budapesti rádió bukaresti
tudósítója szerint egész Maros megyében szükségállapotot rendeltek
el. Marosvásárhelyre, ahol a sztrájkok miatt kenyérhiány van,
ejtőernyősöket és a rendőrséget megerősítő alakulatokat vezényeltek
ki más városokból.
Csíkszeredán tüntetés folyik a marosvásárhelyi magyarellenes
túlkapásokért felelős személyek megbüntetését követelve."
|
|
|
|
|
|
|
A Monaco a négy között
|
1990. március 21. szerda (UPI, AFP) - Kedden késő este ért véget az az összecsapás, amelyet az AS Monaco és a Real Valladolid labdarugó-csapatai vívtak a Kupagyőztesek Európa Kupájának negyeddöntőjében. A francia és a spanyol együttes első találkozóján gólnélküli döntetlenre végzett, és ugyanez volt az állás a monacói visszavágó 90 perce után is. Tizenötezer néző figyelte, hogy hoz-e változást a hosszabbítás, ám betalálni egyik csapat játékosai sem voltak képesek. Végül 11-es rúgások következtek és a büntető párbajt az AS Monaco nyerte 3:1-re, így a franciák folytathatják a KEK legjobb négy csapata között.
AS Monaco (francia) - Real Valladolid (spanyol) 0:0, 11-esekkel 3:1 -------------------------------------------------------------------- +++
1990. március 21., szerda 08:10
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|