|
|
|
|
Mezőgazdasági programok
|
-----------------------
München, 1990. március 18. (SZER, Földközelben) - A március 25-iki országgyűlési képviselőválasztások küszöbén sem csökkent az állampolgárok bizonytalansága, nehezen tudnak eligazodni a pártok és programjaik dzsungeljében. Például az egyik legutóbbi közvéleménykutatás szerint a szavazásra jogosultaknak csak 56 százaléka biztos abban, hogy az urnákhoz járul, és kereken egyötödük döntötte már el, hogy melyik politikai szervezetre voksol. Hallgatóink tájékozódásának megkönnyitésére a múlt hetekben lehetőséget adtunk az egyes pártok képviselőinek mezőgazdasággal, faluval kapcsolatos elképzelései kifejtésére.
Az eligazodást segítve összehasonlítom a különféle politikai szervezetek agrárprogramjainak elsősorban földtulajdonra vonatkozó alapelveit, rámutatva a különbségekre, eltérésekre. Előre bocsátom, hogy az egyes pártok mezőgazdasági céljai egy év alatt sokat változtak, különösen az utolsó hónapokban, hetekben a választási harc jegyében. Legjellemzőbb ez az MSZMP-ből lett MSZP-re, amely az ellenzék számos követelését magáévá tette, például kisajátította az MDF kétlépcsős modelljének sok elemét. Mindenesetre a kommunisták és utódszervezeteik szavahihetőségét alaposan megkérdőjelezi, hogy egyedül ők rendelkeztek azokkal a hatalmi eszközökkel, amelyekkel akár öt évvel ezelőtt elkezdhették volna a mezőgazdaság reprivatizálását, a magántermelés egyenjogúsítását, a mammutgazdaságok, kényszerházasított falvak szétválasztását, hiszen ezt részben a jogszabályok is lehetővé tették. De a diktatúra mindezt megakadályozta, így joggal kételkedhetünk a fordulat őszinteségében is.
Másrészt az is bizonyos, hogy a kemény követelések önmagukban még nem elegendőek a bizalom helyreállítására. Például egy kerespestarcsai hallgatónk felhívta a figyelmünket a falu tanácselnökére, Vassné Nyéki Ilona képviselőre, aki a parlamentben már hónapok óta rendkívül határozott ellenvéleményének adott hangot a tsz-k földmanipulációival kapcsolatban a parasztság érdekeit védve követelte a földforgalom befagyasztását. (folyt.)
1990. március 18., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Mezőgazdasági programok - 1. folyt.
|
Nos, a helybéliek szerint a pálfordulást megelőzően teljesen más szólamokat fújt, és a község lakói tartanak attól, hogy Vassné Nyéki Ilona ezúttal a Magyar Néppárt színeiben az országos listán ötödikként indulva bekerül az Országgyűlésbe, és akadályozza a valódi változásokat. Nem tudom, hogy mi az igazság, de tény, hogy rengetegen félnek a köpenyegforgatók hatalomban maradásától.
Az MSZP politikai szélhámosságnak nevezi azt, hogy a független kisgazdák a földkérdést az 1947-es állapotoknak megfelelően kívánják rendezni, mert ezzel Vastagh Pál vidéki titkár szerint félmillió egykor nincstelen szegényparasztot ismét szegénységbe taszítanának. Rendkívül furcsa ezt azon diktatórikus párt utódszervezetének egyik vezetőjétől hallani, amely a kényszerkolhozosítással az egész parasztságot tette földönfutóvá. Hasonlóképpen hamisan cseng az MSZP-nek az ország élelmiszerellátását féltő aggodalma a nagyüzemek feloszlatása esetén. Tehát az egyik csoport elsősorban a meglévő strukturát, a mammutgazdaságokat igyekszik védeni, ide sorolhatjuk a volt állampárt kinövéseit, az MSZP-t, az MSZMP-t, az Agrárszövetséget és a Hazafias Választási Koalíciót, illetve vezetőinek számos megnyilatkozása, egyesek múltja miatt a Magyar Néppártot is. Agrárprogramjuk szerint nem szabad a régi sérelmek orvoslásával új sebeket feltépni, hanem a vidéki életfeltételek és az ország élelmiszerellátásának biztosításával kell átalakítani a mezőgazdaságot, megőrizve a nagyüzemekben szerintük felhalmozódott hatalmas értékeket, szaktudást.
A Magyar Néppárt a föld tulajdonviszonyok rendezésében az 1967-es helyzetet veszi figyelembe. A másik nagy csoport a magántulajdonon alapuló mezőgazdasági termelést kívánja megvalósítani. Ezek közül a leghatározottabb, legkövetkezetesebb a független kisgazdák álláspontja, akik kezdettől fogva alapvetőnek tekintették a földkérdést, és rendezésénél az 1947-es állapotokból indulnak ki. Ez az ország művelt területének kereken 40 százalékát érintené. A földek visszaadása után a tulajdonosok, illetve a nagyüzemek tagjai, dolgozói döntenék el, hogy milyen formában gazdálkodnak tovább. (folyt.)
1990. március 18., vasárnap
|
Vissza »
|
|
- Mezőgazdasági programok 2. folyt.
|
Az 1947-es tulajdonosok jogait, illetve kártalanításuk szükségességét részben elismeri az MDF, az SZDSZ, a Fidesz és a Keresztény Demokrata Néppárt is. Például a Magyar Demokrata Fórum szét kívánja választani a kártéritést és a földosztást. Csak azoknak adná vissza a földet, akik a mezőgazdaságból akarnak megélni.
Az MDF egyébként két lépcsőben tervezi az átalakítást végrehajtani. Az elsőben a nagyüzemeket vagyonközösséggé szervezi, szétválasztják a tulajdonosi és használói jogokat, a második szakaszban pedig a tagok, a dolgozók és a kivülállók vásárolhatnak, bérelhetnek földet a fokozatosan feloszló tsz-ektől, állami gazdaságoktól. Különben az értékesítési problémák csökkentésére tavaly már jól bevált MDF-piac ismét megnyílt. Látványosan bizonyította a termelők és fogyasztók közvetlen kapcsolatának rendkívüli előnyeit.
A független kisgazdák a Hangya Szövetkezet újraszervezésével igyekeznek enyhíteni a gondokon. Az SZDSZ mezőgazdasági elképzelései módosultak a korábbiakhoz képest, és a Szabad Demokraták Szövetsége nagyrészt átvette az MDF agrárprogramját. A Fidesz földprivatizálási céljai is hasonlóak mint a másik két szervezeté. A független kisgazdák, az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, de még a Magyar Néppárt is elismeri a közösségi földtulajdon létjogosultságát, viszont a Kereszténydemokrata Néppárt erre alapozza egész agrárprogramját. A kereszténydemokraták a termőföld elherdálásának, felaprózódásának ellenszereként a falusi önkormányzati alapítványok földtulajdonát szorgalmazzák. A használati jogot pedig örökbérleti alapon szerezhetnék meg a vállalkozók.
Ez a megoldás sokban hasonlít a magyar múlt ősiségi törvényére, de a földesúr helyett a falu- illetve birtokközösség érdekei érvényesülnének, valódi népképviseleti alapon. (folyt.)
1990. március 18., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Mezőgazdasági programok - 3. folyt.
|
Kedves hallgatóim Munkatársaimmal igyekeztem segíteni az eligazodást a pártok és programjaik dzsungelében. A döntés most már Önökön múlik. Útravalónak csak egyetlen gondolat: a 41 néhány év utáni első szabad választás eredményétől függ az ország, a mezőgazdaság jövője, ezért kell minden választópolgárnak az urnákhoz járulnia. Mielőtt egy pártra vagy egy képviselőre szavaznának, ne feledkezzenek meg a múltban elkövetett bűnökről, és ne az alapján döntsenek, hogy most ki mit mond, igér, hanem tájékozódjanak az egyes jelöltek múltjáról +++
1990. március 18., vasárnap
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|