|
|
|
|
EGK-öbölmenti országok: olajipari együttmüködés
|
Maszkat, 1990. március 18. vasárnap (AP,Tanjug) - Juszef al-Alavi ománi külügyminiszter azt javasolta, hogy az EGK és az Öbölmenti Országok Együttműködési Tanácsa (GCC) hozzon létre egy közös testületet a két szervezet közötti olajipari együttműködés irányítására.
Az ománi diplomácia vezetője ezt a két integrációs szervezet Maszkatban folyó tanácskozásán indítványozta. A két szervezet között ez az első ilyen magas szintű találkozó a múlt év decembere, vagyis azóta, hogy a hattagú GCC-t szabadkereskedelmi szerződés köti az EGK-hoz.
Az öbölmenti szervezet tagállamainak (Omán, Szaud-Arábia, Kuwait, Egyesült Arab Emírségek, Katar és Bahrein) olajszállításai a nyugat-európai energiaszükséglet mintegy 40 százalékát fedezik. A közöspiaci országok és a hat öbölmenti állam között az éves kereskedelmi forgalom 20 milliárd dollár körül van.
A tanácskozáson a legkényesebb téma éppen az olajipari együttműködés. Az EGK ugyanis importvámokat alkalmaz az öbölmenti országokból szármázó kőolajipari termékekre. A térség hat olajban gazdag állama attól fél, hogy ez a protekcionista politika csak fokozódik az 1992-re tervezett egységes piac létrejöttével.
Az értekezleten várhatóan politikai témákat, így a közel-keleti rendezés, a libanoni háború és az arab-öbölben kialakult helyzet kérdéseit is megvitatják. +++
1990. március 18., vasárnap 14:21
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|