|
|
|
|
A Független Kisgazdapárt választási nagygyűlése
|
1990. március 17., szombat - A választások előtti utolsó
hétvégén országszerte kisgazdagyűléseket tartottak a Független
Kisgazdapárt szervezetei. Az országos nagygyűlést Budapesten, a MOM
Szakasits Árpád Művelődési Központban rendezték. Miként Prepeliczay
István pártfőtitkár megnyitójában megjegyezte: az, hogy ezúttal
kevesen jöttek el, azt mutatja, hogy nemcsak a magyar parasztnak
kell a föld, hanem a városi embereknek is, akik - kihasználva a szép
időt - ásót és kapát fogtak, kiskertjeikben dolgoznak, így nem
jöhettek el a rendezvényre.
Elsőként Freisinger Jenő, a párt sajtóirodájának vezetője röviden visszatért a március 15-ére, sajnálattal jegyezve meg: elszomorító, hogy a pártok nem a nemzeti összefogás ünnepének tekintették, hanem saját politikai propagandájuk kifejtésére használták fel azt. Hozzátette: a Kisgazdapárt a kis embereké, nem pártja a gazdagoknak és a szegényeknek. Kiemelkedően gazdag embereket ugyanis nem képzel el, másrészt politikájának lényeges eleme, hogy szegénység többé ne legyen nálunk.
Ezt követően Hankó László gazdasági szakértő vázolta pártja elképzeléseit. Kitért azokra a véleményekre, melyek szerint a Kisgazdapárt csak fél programmal rendelkezik. Mint mondotta: mindössze egyetlen szervezet vette a fáradságot, hogy elolvassa az FKgP gazdasági programját, s azt ellássa hasznos észrevételekkel: ez pedig a Magyar Gazdasági Kamara volt. Megjegyzéseik többségét a párt figyelembe veszi, bár a kritika nagyrészt abból adódik, hogy a pártprogram több kérdésben nem fogalmazott eléggé egyértelműen. Így például az az alaptétel, hogy a ,,tolvaj nem szerezhet tulajdonjogot,,, nemcsak a földre igaz, hanem minden vagyonjogra, így a gyárakra, bányákra, lakóházakra, az egykor jogosan megszerzett tulajdon elrablására.
A párt antiinflációs politikájának néhány elemét ismertetve kiemelte: a legfontosabb teendő az azonnali tulajdonreform végrehajtása. Lényeges, hogy a főbb gazdasági szabályozókat kizárólag az Országgyűlés állapítsa meg, a kormány ne változtathassa meg félóránként azokat. Mielőbb szét kell rombolni a Magyar Nemzeti Bank devizamonopóliumát; a vállalatok számára lehetővé kell tenni, hogy szabadon vegyenek fel hitelt külföldön. Majd a bankár eldönti, hogy biztosít-e kölcsönt számára, vagy sem.
A nagygyűlésen szó esett még az önkormányzatokról és az ifjúságpolitikáról is. A résztvevők délután a Vigadó téren találkoztak a Komárom-Esztergom megyei kisgazdákkal, akik hajóval érkeztek a fővárosba. (MTI)
1990. március 17., szombat 13:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|