|
|
|
|
- A március 15-iki ünnepségeken történtek - 1. folyt.
|
- Délőtt 11-től ünnepelte a Magyar Szocialista Párt március 15-ikét az elmúlt időszak hivatalos megemlékezéseinek helyszínén, a Nemzeti Múzeumnál. Eltérően az előző évektől, az idén a ceremónia nélkülözött minden teátralitást - nem volt se táncműsor, se irodalmi összeállítás.
A Nemzeti Múzeum előtt és a környező utcákon körülbelül tízezer ember gyűlt össze. A Himnusz elhangzása után a Magyar Szocialista Párt, a Magyar Néppárt és a Budapesti Ifjúsági Társulás képviselői megkoszorúzták a negyvennyolcas emléktáblát. Nagy Attila színművész elszavalta Petőfi Sándor Nemzeti dalát, majd Katona Béla, az MSZP képviselőjelöltje köszöntötte a megjelenteket.
Ezután következett Pozsgay Imre ünnepi beszéde. Az államminiszter megemlékezését az 1848-as forradalom és a jelenlegi magyarországi változások párhuzamára építette. Mint mondotta: 142 év után ismétlődik a magyar történelem, a nemzet újra egy békés forradalom tanúja.
Emlékeztetett Pozsgay Imre arra is, hogy a bécsi udvar annak idején igyekezett a népcsoportokat egymás ellen uszítani. Ma nem engedhetjük, hogy bárki a nemzeti egységet megbontsa.
Az ünnepség befejezéseként a Szózat hangzott el.
Barát Edinát hallották Budapestről.
- Szintén 11 órakor egy másféle képet, szomorú képet kaptunk a jelenlegi politikai élet hátsó frontjáról, a demokratizmus különféleképpen értelmezett módozatairól, és a tavaly még összefogásnak nevezett tolerancia egymás iránti megnyilvánulásairól.
Erre az időpontra hírdette megemlékezését a hagyományos helynek számító Petőfi-szoborhoz a Magyar Október Párt, s erre a rendőrhatósági engedélyt is megkapták. (folyt.)
1990. március 15., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|