|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Vita az MSZMP vezetői között
|
München, 1989. február 5. (SZER, Világhíradó) Az ország közvéleményét immár jó egy hete izgalomban tartja az a vita, amely az MSZMP vezetői között bontakozott ki Pozsgay Imre ama kijelentése miatt, hogy az 1956-os forradalom népi felkelésnek minősül. Krassó György összefoglalja mindazt, amit a Pozsgay- kijelentés nyomán támadt vitáról tudni érdemes. - A Magyar Szocialista Munkáspártnak - ahhoz, hogy hatalmi helyzetét megőrizze, és ahhoz hogy valamit vissza próbáljon szerezni elveszített tekintélyéből - csak két következetes útja kínálkozik. Az egyik az erős kéz, az erőszakos rendcsinálás, a másik a következetes, a lakosság részéről elfogadott és támogatott reformpolitika. A két irányzat képviselői közül egyik csoportnak sem könnyű azonban a helyzete. A rendcsinálók megzavart sorokkal, és vezér nélkül állnak. Következetlen és kapkodó politikájával Grósz Károly már előttük is lejáratta magát, de ezen felül tudják azt is, hogy a rendteremtés ma már olyan súlyos társadalmi megrázkódtatással járna, hogy a vihar őket magukat is elsodorná. Nehéz a helyzete azonban a reformok híveinek is. Nekik egy többségében konzervatív, még Kádár idejéből fennmaradt, és grószistákkal kiegészített Központi Bizottságot kellene maguk mellé állítani, és ha megkapják a hatalmat, egyszerre kellene megoldást találniuk a megoldhatatlan gazdasági csődre, és a saját programjuknál messzemenően radikálisabb társadalmi mozgalmak kezelésére. A helyzet nem új. Ugyanezzel a dilemmával kellett és kell szembenéznie minden szomszédos kelet-közép-európai ország kommunista vezetőségének, és már 33 évvel ezelőtt az akkori magyar pártvezetésnek is. A hasonlatosság szembetűnő, s ezért nem meglepő, hogy a magyar párt mai reformistái éppen ennek az időszaknak, 1956- nak értékelését választották ki harci terepül -, egyben bizonyítva azt is, hogy mindenfajta igazi megújulás, és a nemzettel való megegyezés csak a forradalom elismerésén alapulhat. A vita tehát elsősorban nem arról folyik, hogy 1956 októberében forradalom, ellenforradalom, nemzeti, demokratikus, vagy népfelkelés volt-e - ezt egyébként a magyar nemzet minden tudományos bizottság nélkül is kezdettől eldöntötte már - hanem a jelenről. Arról, hogy a párt milyen politikát folytasson, hogyan kerülhet el egy újabb robbanást, hogyan biztosíthatja saját túlélését -, és mindezzel szoros összefüggésben arról, hogy személy szerint ki a legalkalmasabb a kialakításra váró pártirányvonal képviseletére. Pozsgay Imre január 28-i politikai kihívást jelentő rádió-interjúja óta - pro és kontra - számos nyilatkozat hangzott el. Elsőként Németh Miklós miniszterelnök és Grósz Károly pártfőtitkár, majd óvatosabban Lukács János KB-titkár, Szűrös Mátyás és Tőkei Ferenc pszichológus (?), az 1956-ról szóló állásfoglalást kidolgozó történelmi albizottság tagja ítélte el Pozsgay lépését - amíg Pozsgay Imre Hódmezővásárhelyen védte magát. A tegnapi nap újabb eseményeket hozott. Nagy Imre, a KISZ első titkára - aki egyben a párt Központi Bizottságának is tagja - Zalaegerszegen beszélt, de igyekezett elkerülni az egyenes állásfoglalást a pártvitában. Grósz Károly Székesfehérvárott szerepelt pártaktíva-ülésen, de beszédét a rádió nem közölte. Megszólaltatta viszont a rádió a 168 óra című adásában Berend T. Ivánt, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, majd Vásárhelyi Miklóst, Nagy Imre volt sajtófőnökét és vádlott-társát, a televízióban Losonczy Géza, és Maléter Pál özvegye beszélt a perről és férjük meggyilkolásáról, a Magyar Rádió pedig ma reggel Hornyák Tiborral, az Újpesti Forradalmi Bizottság egyik - annak idején életfogytiglani börtönre ítélt - tagjával készített interjút. A Budapesti Filmszemlén bemutatták Ember Judit mindeddig dobozba zárt filmjét, a Nagy Imre csoport romániai deportálásának történetét felelevenítő Menedékjogot, és lejátszották a Fekete Doboz elnevezésű független forgatócsoportnak 1988. június 16- ikáról, a párizsi Pere Lachaise temető emlékünnepségéről, és a budapesti tüntetés rendőri szétoszlatásáról készített video- filmjét. A Központi Bizottság ülése előtt 'minden bizonnyal ez befolyásolni fogja a közhangulatot. A pártvita a szó szoros értelmében kikerült az utcára is. Különböző ellenzéki csoportokhoz tartozó fiatalok tegnap a Nyugati pályaudvar aluljárójában több ezer aláírást gyűjtöttek össze Pozsgay Imre támogatására. Tegnap közölték először az 1956-ról szóló állásfoglalást kidolgozó történelmi albizottság tagjainak nevét is. Az albizottság elnöke Berend T. Iván, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a párt Központi Bizottságának tagja, Horn Gyula külügyi államtitkár, KB- tag, a már említett Tőkei Ferenc filológus (!) és Ormós Mária, a pécsi egyetem rektora, ugyancsak a Központi Bizottság tagja. A felkért szakértők között szerepel Balogh Sándor, a Központi Bizottság Párttörténeti Intézetének igazgatója, és Hajdú Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa is. Berend T. Iván a tegnapi magyar sajtóban közzétett írásában, és a rádiónak adott interjújában többek között Molnár Erik és Lukács György 1957-es állásfoglalásaira hivatkozva védelmezte a történelmi albizottság véleményét, amely 1956 eddigi értékelését leegyszerűsítettnek tartja, és népfelkelésnek minősíti az eseményeket. Berend T. Iván interjújának legfontosabb része azonban az 1956-os elementáris társadalmi robbanás okainak elemzése volt. A robbanáshoz az vezetett - mondotta Berend -, hogy a párt konzervatív erői kiszorították a vezetésből a reformokat képviselő szárnyat. A továbbiakban - Kádár János számos érdemének hangoztatása mellett - Berend T. Iván megállapította, hogy az elmúlt 30 év megőrizte a sztálinista intézményrendszert, és nem volt képes következetes reformpolitikára. Mindezekkel a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a jelenlegi pártvita leglényegesebb pontjaira mutatott rá. Nem a múltról, hanem a jelenről beszélt. A Központi Bizottság pénteki ülésén ugyanezekről a kérdésekről kell dönteni -, arról, hogy a reformpártiak vezető szerephez juthatnak-e, vagy ismét kiszorítják őket a hatalomból. A Központi Bizottság azonban túlságosan megosztott ahhoz, hogy képes legyen egyértelmű döntésre. Látva ezt, a párttagság is a Veszprém Megyei Pártbizottság tegnapi ülésén egyhangúan úgy döntött, hogy újabb országos pártértekezlet vagy pártkongresszus soron kívüli összehívására kéri fel a párt Politikai Bizottságát. +++
1989. február 5., vasárnap
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|