|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Az Országgyűlés pénteki munkanapja (5. rész)
|
Így például Kulin Ferenc a Kulturális Bizottság képviseletében a kultúra mecenatúrájának haldoklására hívta fel a figyelmet. Megkongatta a vészharangot: végveszélybe került a kulturális lapok megjelenése, anyagi bázisuk felörlődése miatt. Figyelmeztetett arra: rohanó világunkban nem engedhetjük meg, hogy elherdáljuk azokat a szellemi erőket, amelyek képesek napjaink problémáinak mélyebb elemzésére. A másik ügy, amelynek érdekében szót emelt: a televízió támogatásának kérdése volt. Közölte, hogy a Parlament Kulturális Bizottsága hárommilliárd forintos költségvetési támogatást igényel a Televízió számára a jövő évre. Kulin Ferenc álláspontja szerint a társadalom érdeke, hogy megőrizzék a TV két műsorának nemzeti, közszolgálati jellegét.
Becker Pál, a költségvetési bizottság nevében foglalta össze az eddigi egyeztető munkák eredményeit. Közölte: létrejött az egyetértés a Parlament Költségvetési, Adó- és Pénzügyi Bizottsága, valamint a kormány között arról, hogy milyen mértékben csökkentsék a beterjesztett jövő évi költségvetési tervezet kiadásait, s a megspórolt pénzt hogyan használják fel. Eszerint egyetértenek abban, hogy 24 milliárd forinttal kell csökkenteni a jövő évre tervezett kiadásokat, s ezt a pénzt az adótábla mértékeinek csökkentésére, az önkormányzatok további támogatására, illetve a szociális alap növelésére kívánják felhasználni. Így lehetővé válik, hogy viszonylag kedvezően módosuljon jövőre a személyi jövedelemadó tábla. A javasolt adótábla a következő: évi 55 ezer forint jövedelemig nem kell adót fizetni, 90 ezer forintos jövedelem esetén 12 százalékos, 120 ezer forintnál 18 százalékos, 150 ezer forintnál 30 százalékos, 300 ezer forintnál 32 százalékos, 500 ezer forintnál 40, afölött pedig 50 százalékos kulcs alapján kell adót fizetni. A javaslat szerint megszűnik a havi 1000 forintos alkalmazotti adóalap-kedvezmény. Helyette egy új, havi 250 forintos kedvezmény lépne életbe, ami nem az adóalapot, hanem a fizetendő adót csökkentené. Így a számítások szerint végül is 82.500 forintra emelkedhetne az a jövedelemhatár, amely után még nem kellene adót fizetni.
A lakosságot élénken foglalkoztató másik kérdés a lakáshitel-kamatok emelése. A bizottság ezzel kapcsolatban a kormány előterjesztett három megoldásának egyikét sem tartotta elfogadhatónak, mivel azok nem adnak végleges megoldást. Ideiglenes, átmeneti jelleggel a törlesztőrészlet 1500 forintos emelésére voksol a bizottság azzal, hogy a kormány mihamarabb dolgozzon ki végleges megoldást. Ami a TV számára kért támogatást illeti, a bizottság azt ajánlja, hogy a Televízió ,,karcsúsítsa,, 3500 fős gárdáját, s a megtakarításokból fedezze kiadásait. (folyt.köv.)
1990. december 28., péntek 20:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|