|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Az MDF sajtótájékoztatója (1. rész)
|
1990. szeptember 19., szerda - A Magyar Demokrata Fórum
magyarázatot kér az MTI-től és a Fővárosi Választási Bizottságtól
arra, milyen információk alapján jelent meg, hogy az MDF csupán a
főváros 17 kerületében állított pártlistát. Az MDF kifogásolja azt
is, hogy a választási bizottság üléséről megjelentetett közlemény
befejezett tényként kezeli a számadatokat, jóllehet csak előzetes
információkról van szó. Az MDF a megjelent hírrel ellentétben a
főváros mind a 22 kerületében indított jelöltet: ugyancsak nem
végleges adatok szerint 18 kerületben önálló, négy kerületben pedig
közös listát állított. Az utóbbiak közül három kerületben az
FKgP-vel és a KDNP-vel, egy kerületben pedig csak a KDNP-vel közös a
lista.
Furmann Imre, a párt alelnöke az MDF szokásos szerdai sajtótájékoztatóján a valótlan híradást alkalmasnak vélte arra, hogy az a pártot hátrányos helyzetbe hozza. Az információ - szerinte - a párt tagjai, szimpatizánsai körében országszerte nagy riadalmat keltett. E hamis közlés ugyanis azt a benyomást keltette, mintha az MDF képtelen lett volna minden kerületben listát állítani, mindenütt ott lenni, jóllehet csak azért nem szerepel több listán, mert nincs 23 kerület Budapesten - tette hozzá. E kérdés kapcsán annak a reményének adott hangot, hogy a Fővárosi Választási Bizottság csütörtökre tervezett sajtótájékoztatóján sikerül a kételyeket hivatalosan is eloszlatni.
Az alelnök ezután újólag megerősítette azt a már többször megfogalmazott törekvést, hogy az MDF a választási kampány során felelősségteljes, méltóságteljes stílusban politizál majd, s ezt várja el ellenfeleitől is. Szerinte csak ez a fajta hozzáállás segítheti hozzá az országot, hogy szabadon, félelem nélkül dönthessenek a választópolgárok. Szólt arról is, hogy az MDF bizakodva készül a választásokra, országszerte ,,kis házikókat,, állított fel szórólapok, prospektusok terjesztésére. Az érdeklődők a ,,Mit vár Ön az önkormányzatoktól?,, feliratú füzetben közölhetik kívánságaikat. Furmann Imre szerint a füzetek lapjait máris felelősségteljes kérések tömkelege tarkítja. Az önkormányzati választásokon induló MDF-es jelöltek számát az előzetes becslésekre hivatkozva óriásinak minősítette. Szerinte ,,mindenki meg fog lepődni,,, ha nyilvánosságra kerül ezen adat. Ezzel összefüggésben annak a véleményének adott hangot, hogy az ország igenis készül a helyhatósági választásokra. (folyt. köv.)
1990. szeptember 19., szerda 14:47
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|