|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
SZDSZ sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. szeptember 7., péntek - A Szabadság téren nem Trianon
emlékművét, hanem a hivatalosan is irredentának nevezett emlékművet
akarják visszaállítani
Ezzel a megállapítással kezdődött pénteken a
Szabad Demokraták Szövetségének sajtótájékoztatója az SZDSZ központi
székházában.
Trianon nem csupán az ország magyar lakossága egyharmadának elcsatolását jelentette, hanem a történelmi Magyarország nem magyar népei jelentős részének elszakadási szándékát is megvalósította. Ezt a szándékot méltányolni kell akkor is, ha az összefonódott a magyar nemzeti tragédiával. Ám a Horthy-rendszerben állított egykori emlékmű nem csupán az elcsatolt magyar területeket követelte vissza - mondotta Szabó Miklós, az SZDSZ ügyvivője, hozzátéve, hogy ha így volna, akkor sem szabadna helyreállítani -, hanem követelte az egész történelmi Magyarország visszaálllítását. Az emlékművet helyreállítani akarók ártanak a határokon kívül élő magyarságnak, nehezítik a szomszéd népek és a magyarság közeledését, a legterméketlenebb sérelmi indulatok szításával mérgezik a hazai légkört, politikai hisztériát keltenek. Egyértelműen és világosan a Horthy-rendszerrel való kontinuitást, az azzal való azonosulást hirdetik, és mindezekkel súlyosan ártanak Magyarország nemzetközi politikai hírnevének. Az akcióval - egy választási hadjáratban - bizonyos társadalmi közeg tapsaiért szinte odavetik a határon túli magyarságot az ottani nacionalizmus tombolásának. Kijelentette, hogy ma az egyetlen politikai álláspont az lehet: Magyarország a politikai status quo alapján áll a határok tekintetében. Ennek megváltoztatása olyan felfordulást, békétlenséget teremtene a régióban, amely az Európához való felzárkózást a legsúlyosabban akadályozná. (folyt.köv.)
1990. szeptember 7., péntek 16:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|