|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Határőrségből határrendőrség
|
1990. augusztus 31., péntek - Várhatóan még az idén a
Parlament elé kerül a Magyar Köztársaság államhatáráról,
határőrizetéről és a határrendőrség felállításáról szóló
törvénytervezet - közölték a BM Határőrség pénteki
sajtótájékoztatóján a fővárosban. Nováky Balázs vezérőrnagy,
megbízott parancsnok elmondta, hogy a tervek szerint a jövőben
többek között közbiztonsági és bűnüldözési feladatokkal is
foglalkozik majd a határőrségből határrendőrséggé átalakuló
szervezet.
Az elképzelések szerint a határon belül 10 kilométer széles sávban bűncselekmények esetén nyomozási feladatokat is ellátnak majd. A tiltott határátlépést megkisérlőket - ez csupán szabálysértésnek számít - a jövőben nem adják át a rendőrségnek, hanem saját hatáskörben intézkednek. A határrendőrség első foku menekültügyi hatóságként is működne, igy már a határon megszületne a döntés a menekült személy ügyében. Elhangzott: a nemzetbiztonsági feladatok ellátása érdekében számitógépes kapcsolat kiépítését tervezik a Nemzetbiztonsági Hivatallal, hogy lehetőség szerint már a határon megállítsák a külföldről érkező nem kívánatos személyeket. A tervek között szerepel az is, hogy a vámőrség megbízásából a kisebb forgalmu határátkelőhelyeken vámellenőrzést is végezne a határrendőrség, de a vámeljárás továbbra is a nzügyőrség feladata marad.
A határrendőrség felállítása összefüggésben van azzal a korábbi kormányhatározattal, amely szerint legkésőbb 1995 végéig a sorállományt minden határszakaszon hivatásosok váltják fel.Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi 22 ezres létszám 8-9 ezerre csökken. (MTI)
1990. augusztus 31., péntek 14:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|