|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Választási koalícióra léptek a kormányzópártok Nyíregyházán
|
1990. augusztus 28., kedd - Választási koalícióra léptek a
kormányzópártok a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeszékhelyen -
jelentették be keddi, közös sajtótájékoztatójukon helyi vezetők
Nyíregyázán.
A csaknem 130 ezer lakosú nagyváros húsz választókörzetében kilenc jelöltet az MDF, hatot a KDNP, ötöt pedig az FKgP állít. A jelöltek személyéről a pártok külön-külön döntöttek, 230 ember közül választották ki őket. A sajtótájékoztatón a pártvezetők hangsúlyozták: minden esetben a szakmai tudást vették alapul, olyan emberek megválasztását javasolják a lakosságnak, akik a pártérdekeken felülemelkedve tudják képviselni érdekeiket.
A választási koalícióra lépett pártok szeptember közepén kezdik a kampányt, s ezzel az a céljuk, hogy ne ,,zaklassák,, hosszú időn át a lakosságot. Törekednek továbbá a nyugodt, békés kampányra, s elhatározásuk szerint mindent megtesznek a tiszta, becsületes választási küzdelemért. Jelöltjeiket egyébként szeptember 21-én közös politikai nagygyűlésen mutatják majd be.
A pártvezetők az újságírók előtt hangsúlyozták: az új önkormányzatok munkájában számítanak a mostani tanácsok tiszta és feddhetetlen szakembereire, hiszen szakmai tudásukra nagy szükség van a közigazgatásban. Éppen ezért szó sincs arról, hogy az apparátusok teljes leváltására, b-listázásra törekednének. Hangot adtak továbbá annak a reményüknek, hogy a szeptember 30-i választás előkészítésében és lebonyolításában közreműködő tanácsi dolgozók becsülettel ellátják majd feladataikat. Egy bejelentés ugyanis máris érkezett: Nyírkarász községben a kopogtatócédulákat kézbesítő tanácsi dolgozó - állítólag - megkísérelte rávenni a lakosokat arra, hogy jelöljék az egyik tanácsi vezetőt. (MTI)
1990. augusztus 28., kedd 17:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|