|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyarország partnere - az EFTA 3.
|
Keresve az utat az európai felzárkózáshoz, a magyar vezetés párhuzamosan kívánja fejleszteni a kapcsolatokat az EFTÁ-val és az EGK-val. Nem is lenne túl sok értelme az éles különbségtételnek, hiszen a két szervezet maga is az egybeolvadásról tárgyal és bármelyikükhöz való kapcsolódásunk az európai gazdasági integrációhoz visz közelebb bennünket.
,,Az EFTA tagság kevesebb kötelezettséggel jár, mint az EGK tagság, s nekünk a kettőből együttesen kiformálódó európai gazdasági tér fel kell mennie. Ebben az EFTA egy elérhetőbb, közelebbi cél, amely nagyon sok integrációs előnyt kinál, ugyanakkor meghagyja a nemzeti szuverenitást,, - fejtette ki az MTI-nek adott interjúban Balázs Péter, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának főosztályvezetője, aki kulcsfigurája EFTÁ-val folytatott tárgyalásoknak.
A Göteborgban június 13-án aláírt nyilatkozattól nem lehet várni azonnali fellendülést a magyar-EFTA kereskedelemben, ,,de mindaz, amit előre vetit, a közvetlenül utána következő szabadkereskedelmi tárgyalások néhány éves távlatban, ami egy rövid táv, kinyíthatja az utat Magyarország EFTA-exportja előtt,,.
Balázs Péter szerint jó esélyeink vannak a szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére. ,,Az EFTA részéről a készség fennáll. Elég nagy türelem is van olyan tekintetben, hogy ők hajlandók viszonylag gyorsan adni és a viszonzással várni, de nem végtelenül. Meg kell határozni közösen azt a dátumot, ameddig több lépcsőben, több fokozaton keresztül eljutva végül is Magyarország leépíti az összes akadályt, akár az EFTA, akár az EGK irányában. Az európai integráció tapasztalatai szerint az ilyen átmenetek általában 7-10 évig tartanak,,.
Nagyon gyorsan elkezdünk tárgyalni a szabadkereskedelemről, már a magyar-EFTA vegyesbizottság első ülésén. Rögtön utána valószínűleg következik egy társulás az EFTÁ-hoz, amit nem a monogámia-bigámia mintájára kell elképzelni. A kettő együtt adja ki Nyugat-Európát, tehát nekünk mind a két szervezettel szinte párhuzamosan kell haladnunk, hogy felzárkózzunk Nyugat-Európához.
Semmi sem zárja ki, hogy Magyarország akár egyidőben legyen az EGK és az EFTA társult tagja. A lényeg ugyanis a szabadkereskedelem, szabadkereskedelmet pedig több partnerrel is lehet folytatni. Sőt éppen ez a szép benne, hogy attól nyílik a gazdasági tér, hogy szabadkereskedelemet egyszerre több partnerrel folytatunk és ezt a GATT is el tudja fogadni - magyarázta a minisztériumi illetékes. +++
Borsos Sándor (MTI-Panoráma)
1990. június 18., hétfő 16:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|