|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Június 25-től: XX. Veszprémi Tévétalálkozó
|
1990. június 15., péntek - Jubileumához érkezett a Veszprémi
Tévétalálkozó, a televízió legjobb drámai művészi produkcióit évente
felvonultató és összemérő fesztivál. Immár huszadszor rendezik meg
az idén, június 25-ei kezdettel a hatnapos találkozót, amelynek
részleteiről Szabó Gertrúd, a tévétalálkozó főtitkára pénteken a
Televízió székházában tájékoztatta az újságírókat.
Az elmúlt két évtized találkozóiról szólva beszámolt arról, hogy a tévések ünnepén eddig csaknem ötszáz versenyfilm pergett le, s mintegy hatezer hazai és másfél ezer külföldi vendég fordult meg a rendezvényeken. Az idei fesztiválon több mint ötven filmet tűznek műsorra. A premier versenyprogramban futó tizenhét film jeles szerzőgárdát vonultat fel. Az írók között olvasható Pilinszky János, Galgóczi Erzsébet, Bereményi Géza, Osztojkán Béla, Nádas Péter, Eörsi István neve. Díszbemutatón vetítik a Sütő András művéből készült Ahová te mégy című filmet, s az írót meghívták az ünnepélyes díjkiosztásra. A találkozóra egyébként 19 országból várnak vendégeket, köztük először vannak érdeklődők Dél-Afrikából és Izraelből.
A premierek mellett harmincnégy drámai és zenés filmet mutatnak be a repríz versenyprogramban. Az alkotásokat egyébként már június 9-től folyamatosan sugározza a TV. A versenyfilmeket 11 tagú zsűri értékeli, amelynek elnöke Görgey Gábor író lesz.
A vetítések mellett szakmai tanácskozásokat, a nagyközönség számára pedig szórakoztató műsorokat szerveznek.
A fesztivál június 30-án, szombaton a díjak átadásával és gálaesttel ér véget. Az ünnepséget a veszprémi Petőfi Színházból egyenes adásban közvetíti a televízió. (MTI)
1990. június 15., péntek 15:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|