|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Együttműködési nyilatkozat Magyarország és az EFTA között
|
1990. június 12., kedd - Előreláthatóan június 13-án,
szerdán aláírják Magyarország és az EFTA-országok (Ausztria,
Finnország, Izland, Norvégia, Svájc és Svédország) közös
együttműködési nyilatkozatát, amely intézményes kapcsolatot teremt
hazánk és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás között.
Az aláírást megelőzően a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában az MTI munkatársának elmondották: a közös nyilatkozat aláírásával Magyarország jelentős lépést tesz a nyugat-európai integrációs folyamatba való beilleszkedés felé. A kormány programjában fontos célként tűzte ki mind az Európai Közösséggel, mind az EFTA-val kialakított kapcsolataink szorosabbra fűzését.
Az EFTA ugyan korlátozottabb jogkörű, mint a Közös Piac, tagországai azonban egymás közötti forgalmukban lebontották az adminisztratív akadályokat, a vámokat és mennyiségi korlátozásokat, s már 1968-ra kialakítottak egy szabadkereskedelmi övezetet. Hazánk és az EFTA további együttműködésében fontos szerepet játszik az a tény is, hogy ezen országokkal bonyolítjuk konvertibilis külkereskedelmünk egyharmadát. Ezek az országok - különösen Ausztria - a tőkebefektetés és a technológiatranszfer szempontjából is jelentősek számunkra.
Magyarország hosszabb távon úgynevezett aszimmetrikus szabadkereskedelmi megállapodás kötésére törekszik, mely azt jelenti, hogy meghatározott átmeneti időszakra az EFTA-országok nagyobb mértékben nyújtanának engedményeket. Ez természetesen nem érintené a már meglévő magyar-finn szabadkereskedelmi megállapodást, amely a teljes kölcsönösségen alapul.
A nyilatkozat aláírásától várható, hogy az együttműködés az ipari-gazdasági kapcsolatokban, valamint az idegenforgalom, a közlekedés, a távközlés és a környezetvédelem terén is javulni fog. A nyilatkozat magyar-EFTA vegyesbizottság felállítását is előirányozza, melynek feladata az együttműködés konkrét területeinek és az előrelépés lehetőségeinek vizsgálata lesz. (MTI)
1990. június 11., hétfő 21:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|