|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Közlemény a kormány üléséről (2. rész)
|
A miniszterelnök megbízta a belügyminisztert és az igazságügyminisztert, hogy a tárcák észrevételeinek, javaslatainak összegezése után készítsék el az Országgyűlés bizottsága elé kerülő előterjesztéseket. A kormány úgy határozott, hogy felkéri az Országgyűlést, hosszabbítsa meg ülésszakát a törvények megalkotása céljából. A Minisztertanács szándéka szerint a helyhatósági választásokat szeptember 23-án kell megtartani.
A kormány tételesen áttekintette az előző kormány által létrehozott kormányszintű bizottságok, kollégiumok és tanácsok feladatait és összetételeit, határozatokat hozott ezek új miniszteri felügyeletére, egyesek fenntartására, mások átalakítására vagy megszüntetésére. Ennek során a Minisztertanács dr. Kádár Bélát, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok miniszterét nevezte ki a Magyar Köztársaság képviselőjévé a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsában, és dr. Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási minisztert nevezte ki a magyar-szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság magyar társelnökévé.
Megszüntették mai formájában a Bős-Nagymarosi Beruházást Ellenőrző Tásadalmi Bizottságot, tudomásul vették a nemzetbiztonsági szolgálatok megszervezését végző bizottság megszűnését és megszüntették a választásokkal kapcsolatos szakértőbizottságot. Ugyancsak megszűnt a Minisztertanács Gazdasági Kollégiuma és Tanácsi Kollégiuma, valamint az Országos Vallásügyi Tanács. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban ezentúl a munkaügyi miniszter képviseli a kormányt.
A Minisztertanács - érdemeik elismerése mellett - 1990. június 1. napjával felmentette dr. Martonyi János reprivatizálási és dr. Sárközy Tamás gazdasági deregulációs kormánybiztost, 1990. június 15-ei hatállyal pedig Szinetár Miklóst, az új Nemzeti Színház kormánybiztosát. Ezeket a kormánybiztosságokat egyúttal meg is szüntették.
A Minisztertanács javasolja, hogy az Országgyűlés módosítsa az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi törvényerejű rendeletet. A tervezet szerint a jövőben a miniszterelnök helyett kijelölt miniszter felügyeli a titkosszolgálatok tevékenységét. A Minisztertanács egyúttal kinevezte Nagy Lajost a Magyar Köztársaság Nemzetbiztonsági Hivatalának főigazgatójává, dr. Tercze Istvánt a Magyar Köztársaság Információs Hivatalának főigazgatójává. (folyt.köv.)
1990. június 1., péntek 09:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|