|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
A rossz vezetőket a munkástanácsok váltsák le
|
---------------------------------------------
München, 1990. május 26. (SZER, Világhíradó) - Szekeres László tudósítása következik:
- Kivételes mozaikképről tisztelgett Lenin, az egykori VIII. kerületi pártházban azokra, akik az Országos Munkástanács tárgyalássorozat május 26-iki megbeszélésére összejöttek. Az elnöklő Rácz Sándor az 1956-os munkástanács elnöke nyitó beszédében kijelentette: most végre talán beleszólhat a munkás is saját sorsába, hiszen az össznépi vagyonból sok illeti őket. Elmúlt a hatalom kiszolgáló, hajbókoló szakszervezetek szerepe, az országba bejövő tőkével pedig a munkásoknak kellene tárgyalni - de, elsősorban nem tőkét, hanem munkát kell behozni. Torgyán József képviselő támogatásáról biztosította a munkástanácsokat és segítséget ígért székház gondjaik megoldásában is.
Hogy kinek köszönhetik a jelenlegi munkássorsot, az áldatlan állapotokat kiderült abból a nagy tapsból, amit a komlói bányaüzem munkástanácsának küldötte kapott mikor feltette és megválaszolta a kérdést: Ki juttatott ide bennünket? Az a disznó vörös banda.
Még sok az akadály, az egykori hatalmasok megpróbálják manipulálni a politikai helyzetet és a munkásságot egyaránt - az sok felszólalásból kiderült.
A "kis Moszkvának" nevezett szónok gúnynevének jogosságára utalt, az ottani MEZŐGÉP vezetőjének eljárása, viszonya a törökszentmiklósi gyáregységgel. Az egykor Ford autókat gyártó üzemet egy gépállomás utódvállalat irányítja: lekopasztotta technológiai hátterét, elvette művelődési házát és a Rábától függetlenné váló Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár példáját követni kivánó üzemet szabályosan zsarolja. Szilágyi András igazgató, az 1976-os MEZŐGÉP-BMG vitában betöltött egykori szerepéhez ma is méltóan, a független munkástanács megalakulását megelőzendően maga hozott létre egyet, vezetőjének önmagát kiáltva ki, vezetőségét pedig előre kinevezte.
A kohászok egyik képviselője elmondta, hogy a volt párttitkár náluk 20000 forintot keresett, most szakmai tanácsadóvá mentették át 30000 forintos fizetéssel. Az emberek nem mernek szólni, mert féltik az állásukat, munkájukat. (folyt.)
1990. május 26., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- A rossz vezetőket...- 1. folyt.
|
A hódmezővásárhelyi porcelángyárban a munkástanács meghírdetett ülésének helyén, hirtelen, addig soha nem tartott szakmai továbbképzést szervezett az igazgatóság - mesélte Győri Ferenc - de hozzátette: gyülésüket azért is megtartották az egyik munkacsarnokban.
A 43 ÁÉV egyik munkástanács vezetője Kurucz Péter, Antall József kijelentésére hivatkozva kijelentette: ne a kormány csináljon totális tisztogatást, legyen arra joga a munkástanácsoknak, hogy leválthassák nem kellő, rossz vezetőiket. Javasolta, hozzon a parlament munkástanács törvényt, döntésjoggal ruházza fel a munkásságot saját ügyeiben.
A sok panasz mellett a remény és főleg az akarás, az elszántság csendült ki az elhangzott beszédekből. Alakulóban van az összefogás is - talán még eredményes is lesz előbb-utóbb. +++
1990. május 26., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|