|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Göncz Árpád a walesi hercegi pár látogatásáról
|
----------------------------------------------
London, 1990. május 10. (BBC, Esti panoráma) - Budapesten tartózkodó munkatársunk, Radnóti Zoltán ma délben interjút készített Göncz Árpáddal, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnökével, aki Károly walesi herceg és Diana hercegnő vendéglátója volt. Először azt kérdeztem meg tőle: mi a véleménye a hercegi pár látogatásáról, s hogyan sikerült ez a látogatás?
- Az az érzésem, hogy kitűnően sikerült. Meleg és kötetlen személyiségükkel megnyerték a magyarok szívét. Mindenütt - s ezt tőlük tudom - szeretettel vették őket körül.
- Úgy hallottam, hogy nagyon jó, személyes kapcsolatot létesített Károly herceggel?
- Teljesen lefegyverzett kedvességével és a közvetlenségével. Nagyon jó időben jöttek, pontosan az őrségváltás idején.
- Ilyenfajta látogatókat szerettek volna elsőnek?
- A legjobb pillanatban jöttek, és a legjobb látogatók voltak, akiket el lehet képzelni. Nem protokolláris volt, hanem személyes a látogatás jellege. Azt hiszem sikerült mindenben szót érteni, minden nehézség nélkül. Érdeklődtek Magyarország igénye iránt. Mi megpróbáltunk tőlünk telhetően őszintén, nyíltan és szeretettel válaszolni nekik.
- Hamarosan Washingtonba látogat. Mi a látogatásnak a célja?
- Először is díszdoktorrá avatás az indianapolisi Butler Universitén, ahol irodalmi díszdoktorátust kapok. Utána átmegyek New Yorkba, Washingtonba és itt találkozom különféle fontos személyiségekkel és szervezetekkel. Remélem jó lesz a fogadtatásom
- Tervez angliai látogatást?
- Ha meghívnak mindig. Egyelőre nincsen konkrét tervem. +++
1990. május 10., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|