|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Göncz Árpád az Egyesült Államokba látogat
|
Heltai András, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 1990. május 10. csütörtök (MTI-tud.) - Göncz
Árpád ideiglenes köztársasági elnököt a hétvégén díszdoktorává
avatja az indianapolisi Butler Egyetem, s a magyar államfő beszédet
mond a jeles felsőoktatási intézmény végzős hallgatói előtt.
Geoffrey Bannister, a 135 éve működő, jelenleg 4 000 hallgatót számláló egyetem elnöke elmondotta: a demokrácia, a szabadság iránti vágy sehol nem talál nagyobb visszhangra, mint a diákok körében, ezért választották díszdoktornak, s az ünnepség szónokául Göncz Árpádot, aki életével, alkotó munkájával utat tört a szabadságnak Középkelet-Európában. Az egyetem elnöke emlékeztetett arra, hogy az új magyar államfő irodalmi pályafutását bebörtönzése szakította meg, s az ismert író és műfordító, akinek darabjait az Egyesült Államokban is kiadták, amerikai írók egész sorát ismertette meg a magyar közönséggel.
Göncz Árpád Indianapolis után látogatást tesz New Yorkban és Washingtonban is: mindkét városban találkozik az amerikai magyarság képviselőivel, a fővárosban a kormány és a törvényhzás vezető képviselőivel.+++
1990. május 10., csütörtök 06:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|