|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Baranya Megyei
Elnökségének petíciója (1. rész)
(OS)
|
1990. május 9., szerda - Szerdán, a Parlamentben dr. Soós Tibor, az Országgyűlés Hivatalának vezetője átvette a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Baranya Megyei Elnökségének alábbi állásfoglalását.
Göncz Árpád Úrnak,
a Magyar Köztársaság Ideiglenes Elnökének,
Szabad György Úrnak,
a Parlament Megbízott Elnökének,
Antall József Úrnak,
a Magyar Kormány Megbízott Miniszterelnökének.
A Magyar Politikai Foglyok Országos Szövetségének Baranya megyei elnöksége és 6.500 fős tagsága, örömmel és megelégedéssel vette tudomásul, hogy az immár szabadon megválasztott Parlamentünk, törvénybe iktatta az 1956. október 23-án kezdődött szabadságharcunk tényét és e napot nemzeti ünneppé nyilvánította.
Szövetségünk szabadságharcos bajtársai megkapták végre azt az elismerést, ami megilleti őket Örömünkre szolgál, hogy a Magyar KÖztársaság élére olyan magyar emberek kerültek, akik maguk is megismerték a megaláztatás, az üldöztetés és a rabság keserveit. Őszinte megbecsüléssel köszöntjük Göncz Árpádot, ideiglenes köztársasági elnökünket és Antall Józsefet, a Magyar Köztársaság leendő miniszterelnökét. Kinyilvánítjuk, hogy mi őszintén és minden erőnkkel támogatjuk Önöket. Elismerjük eddigi érdemeiket és meggyőződésünk, hogy a legjobb tudásuk szerint dolgoznak, nehéz helyzetben lévő hazánk felemelkedésén
Hisszük, hogy a leendő kormány minden egyes tagja, méltóképpen képviseli az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemiségét és mindent megtesznek azért, hogy a nemzetet kivezessék e súlyos válságból. Rendületlenül bízunk abban, hogy küzdelmes, fáradságos munkájuk nyomán, a nemzet szolgálóiként töretlenül végrehajtják népünk akaratát A kormány támogatói maradunk akkor is, ha az ország jövője érdekében, népszerűtlen intézkedést is végre kell hajtaniuk.
Töretlenül bízunk abban, hogy a már szabadon választott Parlamentünk minden ténykedésében a magyar nemzet akaratát érvényesíti és pártharcok helyett, a nemzeti egységet példázza. (folyt.köv.)
1990. május 9., szerda 18:37
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|