|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Felújították a volt jezsuita rendházat Székesfehérvárott
|
1990. április 15., vasárnap - Felújították Székesfehérvár
történelmi belvárosának egyik műemléképületét, az 1744-45-ben
épített volt jezsuita rendházat. A kétemeletes, egyszerű barokk
homlokzatú házat - amely jelenleg a Fejér Megyei Múzeumok
Igazgatóságának ad otthont - több évig tartó munkával hozták rendbe,
tatarozták stukkódíszítésű lépcsőházát, a jezsuiták hajdani
könyvtárát, ebédlőjét is, csupasz tűzfalán pedig a Mátyás emlékmű,
Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész kompozíciója kapott
helyet.
A volt jezsuita rendház az elmúlt évszázadokban gyakran cserélt gazdát. 1776-ig az építtető rendé volt, majd 10 évig a pálosok használták. Csaknem három évtizedig katonai élelmiszerraktárként, majd katonai kórházként szolgált, 1945 után pedig fiúkollégiumot költöztettek falai közé, s 1978-ban került múzeumi kezelésbe. A Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága előbb a belső építészeti értékeket igyekezett megmenteni, majd a város anyagi hozzájárulásával, az Országos Műemléki Felügyelőség támogatásával végezték el a külső tatarozási munkálatokat. (MTI)
1990. április 14., szombat 21:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|