|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Tőkés László sajtókonferenciája (1. rész)
|
1990. április 4., szerda - A romániai magyarság a teljes
bizonytalanság pszichózisában él. Az állandó veszélyérzet, szorongás
azonban egész Románia állapotára jellemző, hiszen senki sem tudja
pontosan, hol húzódnak a különféle politikai frontok, milyen
tendenciák érvényesülnek, ki kivel és ki ellen fog össze. A
politikai álarcosbálban mindenki a demokráciát, a keresztyéni
elveket írja zászlajára, de a kaotikus viszonyok közepette nem
tudható, mi van valójában a maszkok mögött - mondotta a romániai
állapotokat elemezve Tőkés László református püspök. A román-magyar
megbékélés eszméjének utazó nagykövete Nagyváradról Pozsonyba tartva
szerdán sajtóértekezletet tartott Budapesten a Ramada Szállóban. A
tájékoztatón Tőkés László mellett foglalt helyet dr. Kincses Előd, a
nemzetmentő front Maros megyei bizottságának napokban elüldözött
magyar alelnöke.
A bizonytalan közállapotok miatt - folytatta Tőkés László - az emberek életérzését a szorongás, a félelem határozza meg, s ezt a veszélypszichózist súlyosbítják a nemzetiségi ellentétek. A helyzet súlyosságát jellemzi: ma már egész magyarlakta falvak várják szorongva, hogy mikor támad rájuk a szomszédos falvak felbujtott lakossága. A magyarság lelkiállapotát tovább rontja, hogy senkitől sem várhat segítséget a bajban.
E gondolathoz kapcsolódva a nemzetközi sajtó képviselői előtt Kincses Előd erőteljes szavakkal mutatott rá, hogy a romániai hivatalos szerveket, a kormányt és a rendfenntartó alakulatokat súlyos felelősség terheli a helyzet kiéleződése miatt. Különösen azért, hogy az ismétlődő figyelmeztetések, segélykérések ellenére sem tettek gyakorlatilag semmit a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom megakadályozása érdekében. Intő jel az is, hogy a román parlamentben a marosvásárhelyi események puszta említését követő indulathullám miatt le kellett venni a napirendről a téma tárgyalását.
Tőkés László közölte azt is az újságírókkal, hogy a feszült belpolitikai helyzet miatt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kongresszusát is két héttel el kellett halasztani. Így a romániai magyarság életében kiemelkedő jelentőségűnek ígérkező tanácskozást április 20-án tartják meg Nagyváradon.
A püspök röviden szólt egyesült államokbeli útjáról is. Keserűséggel állapította meg, hogy jószolgálati küldetésének célját Romániában kiforgatták, félreinterpretálták. (folyt.köv.)
1990. április 4., szerda 18:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|