|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyar választások - szovjet tévé (1.rész)
|
Kóti Láránt, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1990. április 1. vasárnap (MTI-tud) - A
magyarországi választásokról közölt részletes helyszíni beszámolót a
szovjet tévé Nemzetközi Panoráma című műsora. A műsorvezető,
Gennagyij Geraszimov a budapesti riport előtt mondott tárgyilagos,
nyílt hangvételű bevezetőjében hangsúlyozta: a kelet-európai
országokban tartott választásokon évtizedek óta első ízben
választhattak a szó valódi értelmében a szavazópolgárok.
A korábban hatalmon lévő kelet-európai pártok vereségét Geraszimov azzal magyarázta, hogy azok nem voltak felkészülve a választási harcra, s az egypártrendszer viszonyai között elkényelmesedtek. Másrészt érvényesült az is, hogy a lakosság minden bajért ezeket a hosszú ideig hatalmon lévő pártokat tette felelőssé, s a gondok egy kritikus tömeget meghaladva ahhoz vezettek, hogy a szavazópolgárok a konkurens pártoknak adtak lehetőséget a választásokon a helyzet rendezésére.
A kelet-európai országokban a helyzetet bonyolította az is, hogy az uralmon lévő pártok vezetése nemcsak hozzászokott a hatalomhoz, hanem elfeledkezett elgondolkodni annak igazi forrásáról. A hatalom forrásának a hatalom és az igazság monopóliumára vonatkozó szocialista tanítást tartották. Valójában a hatalom forrása a nép, amely ha osztja a párt szocializmusra vonatkozó tanítását, akkor a párt hatalmon maradhat, ha viszont a párt, illetve annak vezetése visszaél a hatalmával, akkor elveszti a bizalmat és sajnos elveszti hitelét a szocialista tanítás is - állapította meg Geraszimov.
Az első forduló eredményét ismertetve az MSZP szereplésével kapcsolatban Jevgenyij Sirokov, a szovjet televízió budapesti tudósítója Meruk Józsefet, a párt kampányfőnökét idézte, aki szerint a 4. hely olyan realitás, amely meghatározza a párt konstruktív részvételét a parlament munkájában. Az MSZP elég erős baloldali-centrista párt maradt, azonban ellenzéki pártként lép fel, mivel a többi párt nem hajlik az MSZP-vel a szövetségre - hangoztatta a tudósító. Az SZDSZ-szel kapcsolatban azt emelte ki, hogy kis értelmiségi pártból az utóbbi hónapokban több ezres tagsággal rendelkző párttá vált, amely köré a társadalom legkülönbözőbb rétegei tömörülnek. A tudósító a párt célkitűzéseinek ismertetése után megmelítette, hogy az SZDSZ-t a választási harc ,,minden ravaszságának,, ismerete és jól szervezett reklámkampánya különböztette meg a többi párttól. (folyt.)
1990. április 1., vasárnap 09:48
|
Vissza »
|
|
Magyar választások - szovjet tévé (1.rész)
|
Az MDF szereplésével kapcsolatban a tudósító Antall József elnököt idézte, aki szerint az új kormányban semmiképpen sem kapnak helyet a régi vezetés tagjai. A tudósító idézte az MDF elnökének azt a kijelentését is, amely szerint amennyiben az MDF kormánypárt lesz, a Szovjetunióval jó gazdasági kapcsolatok létesítésére fog törekedni.+++
1990. április 1., vasárnap 09:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|