|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Román egységtanács, Minzatu
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. március 30. péntek (MTI-TUD) - ,,Távol
vagyunk még attól, hogy ismerjük az összecsapás valamennyi kiváltó
okát,, - jelentette ki Ion Minzatu, az Ideiglenes Nemzeti
Egységtanács alelnöke, a marosvásárhelyi fejleményeket kivizsgáló
kormánybizottság vezetője. A politikus pénteken tájékoztatást adott
a román parlament, az Ideiglenes Nemzeti Egységtanács ülésén.
A kormánybizottság jelentését ismertetve közölte, hogy jelenleg még nem ismernek minden fontos tényt. A bizottság eredményként könyveli el, hogy Marosvásárhelyen kialakította a párbeszédet. A kormánybizottság égisze alatt ugyanis egy szélesebb körű vegyesbizottság tevékenykedik a román és magyar lakosság, a Románia Magyar Demokrata Szövetség és a Vatra Romaneasca szervezet megyei vezetésének képviselőiből. A két fél tárgyalóasztalhoz ültetése hozzájárult a konfliktus csökkentéséhez, és a bizottság szerint elősegítheti a nyugalom és a rend helyreállítását.
Vizsgálati eredményeket, konkrét tényeket a jelentés nem tartalmazott.
Ion Minzatu közölte, hogy három nappal ezelőtt az RMDSZ és a Vatra Romaneasca megyei szervezetét felszólították: írásban foglalja össze nézeteit a konfliktus okairól, az események összefüggéseiről, tegyen javaslatot arra vonatkozóan, hogy milyen jelenlegi és jövőbeni intézkedésekre van szükség. A tárgyalófelek abban állapodtak meg, hogy Marosvásárhelyen létrehoznak egy olyan, magyarokból és románokból álló munkaszervet, amely összefogja a vizsgálatok eredményeit. A kormánybizottság jelentése kedvezőnek ítélte a Maros megyei ifjúsági tanács tevékenységét, amelyben mind a magyar, mind pedig a román ifjúsági szervezetek képviselői jelen vannak. Ez az ifjúsági tanács hozzá kíván járulni a dialógus sikeréhez, a feszültség csökkentéséhez.
A jelentés elhangzása után a marosvásárhelyi fejleményekről nem nyitottak vitát, mert a kormánybizottságnak még nincs végleges állásfoglalása, a testület folytatja tényfeltáró tevékenységét. (folyt.)
1990. március 30., péntek 20:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|