|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
- Szentesi MDF-gyűlés - 1. folyt.
|
- Richard Simmonds vagyok, az Európa Parlament tagja. Két okom is van, hogy ma este itt felléptem a Magyar Demokrata Fórum szószólójaként. Előszöris nagyon otthon érzem magam az ő politikai platformjukon, a politikai szabadság és a magántulajdon platformján, a szocializmus elleni harcban. Ezt a csatát mi nemrég megnyertük Angliában és most a világ más részein is megvívjuk.
A másik ok, amit említettem az az, hogy kifejezzem szolidaritásunkat és aggodalmunkat az elmúlt 24 óra erdélyi eseményei miatt. Ezt az aggodalmat osztja az Európa Parlament. Korábban, amikor hasonló incidens történt Erdélyben, az Európa Parlament erélyesen tiltakozott, ami végül oda vezetett, hogy teljesen megszakadt a kapcsolat az Európai Közösség és Románia között.
Azok után, amit ma hallottunk, beterjesztettünk egy határozati javaslatot, s ezt az Európa Parlament 10 nap múlva fogja megvitatni. Ismét a kapcsolat megszakítását javasoljuk feldúltan, haraggal és teljesen megértve, mit éreznek most a magyarok. - Ezt mondotta ma Szentesen Richard Simmonds, konzervatív párti angol euro-képviselő, a Magyar Demokrata Fórum választási gyűlésén. +++
1990. március 22., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|