|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Demokrata Fórum választási összefoglalója (1. rész)
|
1990. március 22., csütörtök - A Magyar Demokrata Fórum úgy
tervezte választási kampányát, hogy fokozatosan ,,emelkedjék,,,
maradjon kedv és erő az utolsó napokra is. Országszerte mindenütt,
kis településeken, városokban és a fővárosban is jelen vannak
választási plakátjaink. Bizonyára lehetne ennél jóval több, de
ennyire tellett csupán szerény anyagi lehetőségeink miatt. Így nem
tudtunk túl sok hirdetést megvásárolni a nagy médiákban, a
televízióban és a rádióban. Úgy tapasztaljuk, hirdetéseink általában
jól közvetítik az MDF jellegzetes arculatát, a ,,nyugodt erő,,
pártjáét, azt, hogy mi elvetünk mindenféle szélsőséget. A mi
stílusunk higgadt és kiegyensúlyozott, semmiképpen nem agresszív.
Erre törekednek a sajtóban, tömegtájékoztatásban föllépő vezetőink
és szakértőink is. Véleményünk szerint sikerült jól bemutatni ezt az
arculatot a televízió politikai kerekasztal-vitáiban.
Mi eleve úgy képzeltük el kampányunkat, hogy a helyi szervezeteinknek szabad kezet adunk a lebonyolításban, hadd érvényesüljön minél több egyéni ötlet. Ezért gyakran lehet az ország különböző területein más és más ötletekkel találkozni. Minél több lehetőséget próbáltunk szervezni képviselőjelöltjeink bemutatására. A választási gyűlések látogatottságával meg lehetünk elégedve. Sok az érdeklődő, sok a kérdés, úgy érezzük, az utolsó szakaszban határozottan javultak az MDF különben is jó választási esélyei.
Március 15-én Budapesten együtt ünnepeltek az ellenzéki demokratikus pártok, az SZDSZ kivételével meg is volt e napon az egyetértés. Az MDF számára egyértelmű siker volt a nemzeti ünnep, hiszen bebizonyosodott, hogy ezen a napon előbbre való a nemzeti egység, mint a pártkülönbségek.
Az utolsó hét jelentős eseménye volt a második magyarországi földosztás megkezdése Lövőpetri községben (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), március 20-án. Ez az aktus azt a szándékunkat kívánta demonstrálni, hogy mi a magántulajdon mellett köteleztük el magunkat, célunk az: azé legyen a föld, aki megműveli. Ugyanakkor a téeszek földjét törvényes úton, a tagok egyetértésével kívánjuk visszajuttatni eredeti tulajdonosaiknak.
A kampány befejező szakaszát két nagygyűléssel kívánjuk lezárni. Budapesten március 23-án zárja az MDF a MOM kultúrotthonban 18 órai kezdettel tart összejövetelt, dr. Antall József elnök és Szabad György elnökségi tag részvételével. (folyt. köv.)
1990. március 22., csütörtök 19:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|