|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Románia - marosvásárhelyi ülősztrájk
|
Oltványi Ottó, az MTI tudósítója jelenti:
Bukarest, 1990. március 13. kedd (MTI-TUD) - Kedden
folytatódott a marosvásárhelyi orvostudományi egyetem magyar
nemzetiségű hallgatóinak anyanyelvi oktatást követelő ülősztrájkja.
A folyósokat és a lépcsőket magyar diákok foglaltak el. Ezúttal a
román orvostanhallgatók nem rendeztek ellentüntetést.
Ioan Pascu rektor a nap folyamán magához kérette a sztrájkoló magyar diákok képviselőit. Arra akarta őket rábírni, hogy hagyják abba akciójukat és működjenek együtt a vezető egyetemti testületek korábbi gyakorlat szerinti megválasztásával. Csupán annyi engedményt helyezett kilátásba, hogy különbizottságot alakíthatnának, amely az egyetem vezető testületének előterjesztéseket tenne. A magyar nemzetiségű diákok a rektori indítvány értelmében ebbe a különbizottságba ugyanannyi tagot delegálhatnának, mint román társaik. A sztrájkolók azzal érvelve utasították el az ajánlatot, hogy nem ezt kérik, hanem az anyanyelvi oktatást, a paritás elvének érvényesülését és az arányos beiskoláztatást.
A tiltakozó akciót - mint ismeretessé vált - támogatja a romániai magyar orvosok és gyógyszerészek szövetsége. Ez a testület kedden nyilatkozatban fejezte ki egyetértését.
Kolozsvárott a nap folyamán mintegy ezer magyar fiatal szolidaritási demonstrációt tartott kedden. Középiskolások és egyetemi hallgatók folytattak itt is ülősztrájkot. A kolozsvári szolidaritási akciót háromnaposra tervezik. Először hétfőn volt magyar szolidaritási diáksztrájk Kolozsvárott. +++
1990. március 13., kedd 21:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|