|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Tüntetés a szovjet csapatkivonási tárgyalások gyorsításáért
|
1990. március 8., csütörtök - A szovjet csapatkivonási
tárgyalások meggyorsításáért rendezett tüntetést csütörtökön este
Székesfehérvárott a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete. A
demonstráció mintegy 300-400 résztvevője a város főterén, a
Szabadság téren gyülekezett. Onnan vonult ,,Váljunk el békében,,,
,,Iván, vár a család,,, ,,Mikorra küldjük a túrataxit?,,, ,,Veletek
is törököt fogtunk,, feliratú táblákkal a szovjet laktanyák,
valamint a városban állomásozó tisztek családtagjainak otthont adó
lakótelepet körbekerítő kőfalhoz. Ott felolvasták a Magyar Demokrata
Fórum székesfehérvári szervezetének Németh Miklós kormányfőhöz írt
levelét, valamint a szovjet laktanya parancsnokához címzett
petíciót. A felhívásban egyebek között arra hívták fel a parancsnok
figyelmét, hogy a szovjet katonák csak Székesfehérvárott 400 lakást
használnak, járműveik növelik az utak zsúfoltságát, fokozzák a
balesetveszélyt. A petíciót - mivel a laktanyában éppen a tüntetés
időpontjában tartottak nőnapi ünnepséget - nem a laktanyaparancsnok,
hanem helyettese vette át. A küldöttség visszatéréséig a tüntetők
türelmesen várakoztak; a petíciót átadók visszatérte után a
demonstráció békésen befejeződött. (MTI)
1990. március 8., csütörtök 19:41
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|