|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Tart a vizsgálat a Grósz Károlyt Leninvárosban ért atrocitás
ügyében
|
1990. március 5., hétfő - A Grósz Károlyt február 14-én
Leninvárosban ért atrocitás ügyéről is szó esett a
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrfőkapitányság szokásos havi
sajtótájékoztatóján, amelyet hétfőn tartottak Miskolcon. Kaló József
rendőrezredes, megyei rendőrfőkapitány kérdésre válaszolva elmondta:
a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség garázdaságnak minősítette
a cselekményt, és nyomozást rendelt el, amellyel a megyei
Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztályát bízta meg. Mivel az ügyben
elmarasztalt leninvárosi rendőrség is a megyei Rendőrfőkapitányság
hatáskörébe tartozik, a főkapitány elfogultságot jelentett be az
országos rendőrfőkapitánynál és kérte, hogy más szerv folytassa le a
vizsgálatot. Mivel az Országos Rendőrfőkapitányság vizsgálata
jelenleg folyamatban van, a megyei főkapitány azt mondta, hogy
mielőtt ez a vizsgálat be nem fejeződik, nem kíván elébe vágni az
ügynek, nem nyilvánít véleményt. Ami máris bizonyos: az MSZMP helyi
szervezetének feljelentése alapján a Debreceni Katonai Ügyészség
büntetőeljárás lefolytatását rendelte el a Leninvárosi
Rendőrfőkapitányság vezetője ellen. A sajtótájékoztatón Kaló József
ezredes köszönetet mondott mindenkinek, így az MDF és az SZDSZ azon
képviselőinek is, akik az ügy kapcsán kiálltak a rendőrség mellett.
(MTI)
1990. március 5., hétfő 18:34
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|