|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Szombathelyi demonstárció a Lenin szobornál
|
1990. feburár 24., szombat - Tiltakozó gyűlést rendezett
szombaton délelőtt Szombathelyen a Március 15. téren az Éhen Gyula
Kör, a város egyik ellenzéki szervezete. A demonstráción mintegy
150-en vettek részt. A tiltakozást azért szervezték, mert a téren
már negyedszázada nem az 1848-as forradalom és szabadságharc
jelképe, hanem Lenin szobra magasodik. Eltávolítását a város
polgárai nevében régóta követelik, s többször kérték a térhez illő
szobor felállítását. Lenin szobra szerintük egy idegen hatalom és a
végnapjait élő diktatúra utolsó szímbólima.
A megyeszékhely tanácsa a Vas Népe című lap szombati számában közzétett nyilatkozatában többek közt kifejti, hogy az Éhen Gyula Kör demonstrációját nem városépítészeti és esztétikai szempontokat mérlegelő felvetésnek, hanem a választási küzdelem utolsó szakaszára tudatosan időzített mozzanatnak minősíti, egyszersmind hangsúlyozza, hogy a kérdéssel a választások után kész soronkívül is foglalkozni.
A tiltakozó gyűlésen Kozma Gábor, a kör elnöke tartott beszédet, leszögezve: levélben kérik a városatyákat, hogy március 15-ig távolítsák el a térről a szobrot. Ha kérésüket nemzeti ünnepünkig nem teljesítik, a szobrot fehér lepellel letakarják. (MTI)
1990. február 24., szombat 13:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|