|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Befejeződött a bolgár bányászsztrájk
|
Szófia, 1990. január 27. (Reuter) - Péntek este véget ért a
több napja tartó bolgár bányászsztrájk, miután a kormány elfogadta a
bányászok legfőbb követelését. A BTA hírügynökség jelentése szerint
a kormány határozatban hírdette ki, hogy a bányászok 45 éves
korukban nyugdíjba vonulhatnak, feltéve ha 15 éves munkaviszonyuk
van és ebből hét és fél évet föld alatti munkával töltöttek el.
A nem hivatalos Podkrepa szakszervezet képviselője a televizióban elmondta: a kormányzat hajlandó megvizsgálni a fizetésemelésre és a munkakörülmények javítására vonatkozó követeléseket is. A BTA szerint kormánybizottság hallgatja meg az iparág képviselőinek véleményét és júniusig jelentést terjeszt a kabinet elé.
A bányászok munkabeszüntetésének befejeztével lefújták sztrájkakciójukat a burgaszi és a pleveni olajfinomító dolgozói is. A sztrájkok ellen szólított föl több bolgár termelőszövetkezet és a Parasztpárt parlamenti csoportja is. Egyrészt az ellátási zavarokkal, másrészt azzal érveltek, hogy ,, a nemzetgazdaságot a destabilizálódás veszélye fenyegeti,,. +++
1990. január 27., szombat 12:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|