|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Bulgária: mi lesz veled BKP? 1.
|
1990. január 25. (MTI-Panoráma) - Todor Zsivkov leváltása óta
Szófiában havonta több mint kétszer annyian lépnek be a Bolgár
Kommunista Pártba, mint az azt megelőző időszakban.
A nem mindennapi adatot a Központi Bizottság szervezési kérdésekkel foglalkozó osztályának helyettes vezetője közölte január 5-én a pártlap olvasóival. Adatai szerint a BKP tagjainak száma jelenleg 984 007 fő, a kilépések száma elhanyagolható. A nyilatkozó úgy vélte, hogy ,,a diktátor,, eltávolításával nőtt a párt tekintélye és alaptalannak nevezte azokat a híreszteléseket, amelyek szerint Bulgáriában ma tízezrek adják vissza párttagsági könyvüket.
Bizonyos mértékig egybevág mindezekkel Andrej Lukanovnak, a PB tagjának, a KB titkárának január elején japán újságírók előtt kifejtett véleménye. ,,Valóban csökkent a párt iránti bizalom, de hiba lenne azt állítani, hogy ezzel elveszítette erejét a társadalom vezető szerepének a betöltéséhez. Bulgária elképzelhetetlen kommunista párt nélkül,, - nyilatkozta Lukanov.
Ma különösen nehéz lenne megmondani, hogy az alig 9 milliós lélekszámú országban - ahol az aktiv keresők száma 4,2 millió, a nyugdíjasoké több mint 2 millió - mekkora tömegbefolyással rendelkezik a csaknem egymilliós taglétszámú párt.
Bulgária ugyan sok mindenben hasonlít, de sok mindenben különbözik is a többi kelet-európai országtól. Itt a legmagasabb a párttagok aránya a lakosság lélekszámához viszonyítva, s talán ez is magyarázza azt, hogy a párt elleni támadások közepette Szófiában a BKP tagjai bátran vonultak az utcákra tömeggyűlésre, tábláikon azt hírdetve, hogy ,,az 1. nélkül is elsők leszünk,, (azaz az alkotmányban a párt vezető szerepét rögzítő első cikkely törlése után is) a társadalom vezető erejének tekintik magukat.
Kétségtelen, hogy a megújított vezetésű BKP egy nagy sikert már elkönyvelhetett: fegyveres összecsapások nélkül sikerült eltávolítania a hatalomból Zsivkovot, aki a PB valamennyi tagjával együtt még a belügyminisztert is megfigyelés alatt tartotta.
Az események után több mint 2 hónappal jelent meg az első hír a bolgár tömegtájékoztatásban arról, hogyan is váltották le Todor Zsivkovot. Már az első hír-fecske is azt bizonyítja, hogy a ,,diktátor,, kész volt a biztonsági erők bevetésére. A Pogled című lap beszámolója szerint a történtek gyökerei Zsivkov és Mladenov ellentétéhez nyúlnak vissza. A jelenlegi államfő és pártfőtitkár, akkor még külügyminiszterként és a PB tagjaként levelet írt a Központi Bizottság tagjaihoz. Ebben nyíltan szembefordult a zsivkovi irányvonallal és módszerekkel. (A levél tartalmáról közelebbit egyelőre nem tudni.) (folyt.)
1990. január 25., csütörtök 16:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|