|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Bulgária: gazdaság és ellenzék
|
Nagy Károly,az MTI tudósítója jelenti
Szófia, 1990. január 25. csütörtök (MTI-TUD) - Zselju
Zselev, az ellenzéki Bolgár Demokratikus Erők Szövetségének vezetője
válaszolt a Rabotnicseszko Delo szerdai számának azokra a vádjaira,
melyek szerint az ellenzék meg akarja hiúsítani, hogy az EGK a
jelenlegi kormánynak segítséget nyújtson, valamint hogy szét akarja
verni a kommunista pártot. Zselev a televíziónak nyilatkozott,
csütörtökön pedig az Otecsesztven Front közölt vele interjút.
Zselev egyebek között rámutat: az ellenzéknek régi és ismert álláspontja, hogy az esetleges újabb kölcsönök feltétele legyen a demokratizálás és a gyökeres gazdasági reform. ,,Ez az egész bolgár nép érdeke is, mert különben megismétlődhet az, hogy a kölcsön az ablakon kidobott pénzzé válik, mint a Nyugattol eddig kapott 10-12 milliárd dollár, amelyet a bolgár népnek kell visszafizetnie. A Rabotnicseszko Delo helyesebben tenné, ha arra keresné a választ: hová lett ez a hatalmas összeg, nem pedig az ellenzéket vádolná csaknem azzal, hogy éhinséget akar Bulgáriában. Nem igaz az sem , hogy a demokratikus erők szövetsége a BKP szétverését akarná; egy demokratikus jogállamban helye van a kommunista pártnak. Csupán e párt hatalmi monopóliumának felszámolását akarja, ez azonban egészen más kérdés,,- hangsúlyozta.
Bulgáriában egyébként növekednek az ellátási nehézségek. Gyakran hiánycikk a cukor, a vaj, a tojás, a sajt, a sózott túró, a hús, a szalámifélék, nem is beszélve az olyan tartós fogyasztási cikkekről, mint a televíziókészülék, a hűtőszekrény . Ivan Spatov belkereskedelmi miniszter a BTA hírügynökségnek adott nyilatkozatában a szükségleteket meghaladó felvásárlásokkal és a kereskedelem szervezetlenségeivel magyarázza a problémákat, de elismeri, hogy csökken a termelés is ezekből a termékekből. A hiányokat importból kívánja pótolni a kormány - mondotta Spatov. +++
1990. január 25., csütörtök 08:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|