|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Kőszeg Ferenccel
|
------------------------
München, 1990. január 12. (SZER, Magyar híradó) - Sejteni lehetett, az a botrány, amelyik az állambiztonsági szolgálatnál pattant ki, csak a jéghegy csúcsa. Íme, máris itt az újabb eset - és aligha az utolsó.
Tegnap a Budapesti Rendőrfőkapitányság egy fiatal főhadnagya megkereste Kőszeg Ferencet, az SZDSZ ügyvivőjét, és a Belügyminisztérium tevékenységét kompromittáló anyagokat mutatott, amit később a katonai főügyész rendelkezésére bocsátott.
Szőcs Géza mikrofonja előtt Kőszeg Ferenc az ügy hátteréről beszél:
- Felhívott egy rendőrfőhadnagy, aki a Budapesti Rendőrfőkapitányság 3/3-as osztályán dolgozik, tehát ugyan azon az osztályon, amely ellen a Belügyyminisztériumban a vizsgálat folyik. Ugyanis ez a rendszer, ez végigmegy az országon. Tehát tévedés volna azt hinni, hogy az állambiztonság az csak a Belügyminisztériumban működik. Ugyan úgy, mint ahogy a belügyminiszternek van egy állambiztonsági helyettese, ez Pallagi Ferenc vezérőrnagy, és ő alatta működik ez a hármas főcsoportja - azt hiszem így mondják - Belügyminisztériumnak. És az alá van rendelve ennek a hármas osztálynak. Tehát mindez három/három - a belső elhárítással foglalkozó osztály.
Ez meg van minden egyes megyei főkapitányságon és természetesen a Budapesti Főkapitányságon is. Tehát legalább (SZÜNET a kazettán) hússzor ismétlődik az országban. Mind a 20 3/3-as osztály ugyan azzal foglalkozik - nevezetesen az úgynevezett belső ellenség megfigyelésével. Csak hát persze közben az idők változásával ez a kifejezés teljesen elvesztette az értelmét. Tehát, mint ahogy néhány évvel ezelőtt megfigyelték az ellenzéket, megfigyeltek mindenkit, akiről feltételezték, hogy valami kritikus megjegyzést tesz a rendszerre. Megfigyelték azokat is, akik ezt nyilvánosság előtt tették. És megfigyelték azokat, akik ezt zárt, baráti körben tették. Ennek a mechanizmusnak az alapja: most megfigyelik a pártokat, az ellenzéki pártokat. (folyt.)
1990. január 12., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|