|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Magyar gyorssegély Romániának
|
-----------------------------
München, 1990. január 11. (SZER, Hölgyválasz) - Sokak pesszimizmusát megcáfolva, szinte elsöprő bizonyítékát adta az ország lakossága a még benne rejlő érzelmi, emberi energiáknak az elmúlt hetekben, amikor a Romániában zajló eseményeket eleinte elakadt lélegzetű döbbenettel, majd a felszabadult reménykedés, öröm szinte eufórikus hangulatában figyelte kisiskolástól aggastyánig mindenki.
A keleti határainkon túlra, Erdélybe irányuló segítésnek sok éves előzményei vannak - hiszen főleg azok, akiknek ott rokonaik, barátaik vannak -, amikor lehetett mentünk és vittünk. De olyanok is tették ezt, akik valami múltunkban rejlő vágytól indítatva látogattak el Nagyváradra, Kolozsvárra, főleg a nagyobb városokba. Ezt a hatékonyságában nem túl jelentős, de emberi tartalma miatt mégis oly fontos, hátizsákos átcsempésző-turizmust nagyságrendekkel emelte a tavaly júniusi, úgynevezett "Erdély-tüntetés", amely 150 ezer embert mozgatott meg, s mely kizárólag az erdélyi magyarság iránti érzelmektől indíttatott.
A decemberi események - melyekhez Tőkés László keménysége, a presbitérium és a hívők bátorsága volt a gyújtószikra - napok alatt harapóztak el egész Romániában. A magyarországi döbbent hitetlenkedés után, első reakció az együttérzés és a segítőszándék elemi erejű kitörése volt. Én az ötvenhatos forradalom napjaiban láttam ingyen élelemmel, adományokkal megrakott teherautókat, és most 33 év után ez a kép rémlett fel előttem, amikor sorra jártam az órák alatt felállított adomány-gyűjtőhelyeket.
Senki nem gondolt az úgynevezett magyar-román ellentétekre, csak arra, hogy odaát a szükség az úr. A harcolókra és az éhezőkre gondoltak azok is, akik elkezdték és megszervezték az adománygyűjtést, azok is, akik adtak, és azok is, akik a veszélyt, az esetleges halált válalva volán mögé ülve elindultak, hogy segíthessenek. (folyt.)
1990. január 11., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Magyar gyorssegély Romániának - 1. folyt.
|
Így indult el Tóth István is, akinek emlékét nemcsak két árvája őrzi, és azok is, akiknek kocsijában a stopposoknak álcázott secusok bombája robbant. De áldozatot hoztak azok, akik éjjel-nappal dolgoztak a gyűjtőhelyeken, és az a nyugdíjas néni is, aki az ünnepekre félrerakott utolsó fillérjein vett egy kiló cukrot, eltotyogott vele a Ó utcába és megvárta, hogy felrakják ajándékát a teherautóra, és megvárta, amíg az elindul - nem bizalmatlanságból, hanem mert lehetőségeihez mérten teljességében akarta érezni az adakozás, a szeretet örömét.
És mennyivel gazdagabb lett az a kisgyerek, aki nagy szatyrot cipelő szüleivel együtt jött, kezében a szenteste karácsonyfájáról begyűjtött maréknyi szaloncukorral, és csak állt, szó nélkül nyújtva azt a rakodó önkénteseknek, akik először nem tudtak mit kezdeni vele, majd látva a gyerek várakozását kis dobozva téve tették a többi csomag közé. Ez a gyerek talán nem is értette miről van szó, de megtanulta az adás örömét.
Ilyen példát nagyon sokat lehetne felhozni. Egy kis faluban láttam, amikor az utcán megállt a helyi szervezetek autója, szinte minden házból tettek rá valamit. Ki egy kötény krumplit, ki ötven forintot, s amikor az egyik tyúkját nem vették el - mert élő állat - beszaladt és kihozott 10 tojást. És voltak olyanok is, akik tehetségükhöz mérten ezreket adtak. Senki nem azt méricskélte, ajándéka kihez jut el - magyarhoz, románhoz, vagy szászhoz -, a lényeg az volt, hogy odajusson, ahol szükség van rá.
Az elmúlt évben Európa előtt kétszer vizsgázott emberségből az ország. Először, amikor minden tiltakozás - és akkor még kiátkozás ellenére - megnyitottuk a keletnémet menekülők előtt a határt, az utat a szabadsághoz, és ez a tény sokkban hozzájárult az NDK rendszerének megdőléséhez. Másodszor pedig most decemberben - és még jelenleg is -, de igazán szükség akkor volt rá és azonnal, hiszen kétszer ad, ki gyorsan ad. És a szegény mindig többet ad, mint a gazdag, hiszen nem a fölöslegéből, hanem saját szükségletéből adja azt. (folyt.)
1990. január 11., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Magyar gyorssegély Romániának - 2. folyt.
|
Ne mondja nekem senki ezután, hogy ez a nép fásult, közömbös. Lehet, sőt biztos, hogy fáradt. Talán sok mindenben nem tud úgy hinni, mint az előzmény nélküli mások, de amíg a segítőszándék, az akarat így együtt tud mozdítani egy országot, addig az a nép mindenre képes. A parázs él, csak fel kell szítani a lángot. +++
1990. január 11., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|