|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Lengyel szejm 1968-ról - csehszlovák parlamenti állásfoglalás
|
Láng Judit, az MTI kiküldött tudósítója jelenti
Prága, 1989. augusztus 18. (MTI-tud) - A csehszlovák parlament két kamarájának elnökségei éles hangú állásfoglalásban itélték el és a Csehszlovákia belügyeibe valú bevatkozásnak minösítették a lengyel törvényhozás két házának, a szenátusnak és a szejmnek az 1968-as augusztusi eseményekkel kapcsolatos nyilatkozatát. A csehszlovák Szövetségi Gyülés két kamarájának, a nemzetek kamarájának és a Nép Kamarának elnökségei (a csehszlovák parlamentnek van külön elnöksége is - a tud.) hangsúlyozzák: a lengyel szenátus és a szejm illetéktelenül foglalt állást az 1968-as csehszlovákiai eseményekkel kapcsolatban és eltorzítja azok jelentőségét Csehszlovákia további fejlődése szempontjából. Csodálkozásuknak adva hangot, Csehszlovákia belügyeibe való durva beavatkozásnak minösítíik és kategórikusan elutasítják a lengyel parlamenti állásfoglalást.
A csehszlovák parlament kamaráinak elnökségei hangsúlyozzák emellett: elutasítják "a csehszlovákiai demokráciának a lengyel szocialistaellenes erők poziciójából való értékelését" is. A lengyel törvényhozás nyilatkozatai - nyilvánítják ki - ellentétben állnak a két ország és nemzetei közötti hagyományosan jó baráti kapcsolatokkal és sokoldalu együttmüködéssel. A Csehszlovák Szövetségi Gyülés kamarai elnökségein állásfoglalásában az is olvasható, hogy a lengyel parlamenti nyilatkozatok formája és idözítése a csehszlovákiai nem legális csoportokat szolgálja az 1968-as augusztusi eseményekkel kapcsolatos felforgató tevékenységükben. A csehszlovák történelem értékelése kizárólag Csehszlovákia nemzeteinek joga, és a csehszlovák képviselők ragszkodnak ahhoz, hogy ezt a jogot tartsák tiszteletben - szögezi le az állásfoglalás. " A csehszlovák államnak és népénak megvannak a maga képviseleti és más szervei, amelyek örködnek a szocialista állam szuverenitása fölött és gondoskodnak az állampolgárok elégedett életéről. Népümk nem hagyja magát eltanácsolni a szocializmustól, a szocialista demokráciának az átalakítás útján való fejlesztésétől, és tökéletesítésétől" - hangoztatja végezetül a csehszlovák parlamenti állásfoglalás.+++
1989. augusztus 18., péntek 00:00
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|