|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Vállalkozók országa - Nyilatkozat a Vállalkozók Pártjának
gazdaságpolitikai törekvéseiről (2. rész)
|
Mindez olyan alulról szerveződő, önfenntartó gazdaságot eredményezne, amelyben az egyéni- és a csoportérdekek érvényesülnek, és a vállalkozók uralják a piacot, szemmel tartva azt, figyelembe véve minden változását. Az állam pedig csak az általa befektetett, illetőleg működtetett tőke arányában részesülne a jövedelemből, az adók révén. Adót csak az tud fizetni, aki normális gazdasági környezetben gazdálkodik, és kiadásai, valamint bevételei között olyan többlet keletkezik, amit el lehet vonni. A jelenlegi termelési környezetben az állam nem egy-két, hanem 10-12 helyen avatkozik a gazdasági életbe; minden pénzügyi mozgásnál adóztat. Ez elviekben nem kifogásolható, de az adó mértéke túlságosan magas, ami gátolja, lehetetlenné teszi a bővített újratermelést. Ráadásul az elvont összegeket gyatra hatékonysággal fekteti be az állam, ezért - a Vállalkozók Pártja szerint - a jelenlegi 20 milliárd dollárnyi államadósság ilyen gazdaságpolitika mellett nem csökkenni, hanem inkább nőni fog.
- Harcolunk azért is, hogy a jelenlegi 53 százalékos társadalombiztosítási elvonás - amely jelenleg mint pótadó sújtja a vállalkozókat - mérséklődjék, és megváltozzon tartalma is. Fontosnak tartjuk, hogy a jelenlegi rendszert, a kötelező minimális társadalombiztosítás mellett - amely fedezi az általános orvosi ellátást és a legkisebb nyugdíjak havi összegét - önkéntes alapon szerveződő biztosító társaságok hálózata váltsa fel.
x Céljaikat milyen eszközzel kívánják elérni?
- Valószínűleg sohasem válunk tömegpárttá. Arra számítunk, hogy jelenlegi ötezres létszámunk 25 ezerre nő. Ez pedig elegendő ahhoz, hogy jól működő pártszervezeteink legyenek, és programunk segítségével több százezer szavazót tudjunk mozgósítani. Részt kérünk a helyi hatalomból, fontosnak tartjuk, hogy képviselőink legyenek a tanácsokban, hiszen csak így kísérhetjük figyelemmel, hogy a befizetett adókat mire fordítják. Az Országgyűlésbe, a törvényalkotás fontossága miatt szeretnénk 8-10 képviselőt bejuttatni - összegezte a Vállalkozók Pártjának programját Szűcs György. (MTI)
1990. január 7., vasárnap 21:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|