|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik munkanap (30. rész)
|
A továbbiakban személyi javaslatokat tárgyalt az Országgyűlés. Elsőként az ügyrendi bizottság tisztségviselőit választotta meg. A bizottság elnöke Filló Pál, titkára Sebők János lett, Király Zoltánt pedig a testület tagjának választották meg. A Parlament egyetértett a Bokor Imre: ,,Kiskirályok mundérban,, című könyve valóságtartalmának kivizsgálására létrehozott honvédelmi vizsgálóbizottság feladataival. A bizottság elnökének Raffay Ernőt, tagjainak pedig Dobos Ferencnét, Gyuricza Lászlót, Kenyeres Árpádot, Király Ferencet, Kovács Mátyást, Reidl Jánost, Sebők Jánost, Tallóssy Frigyest, Tóth Antalt, Tóth Ilonát és Varga Lajost választotta meg. Az Országgyűlés döntött a Budapest-Bécs világkiállítást ellenőrző ideiglenes bizottság összetételéről is. Ennek tagjai: Tarjáni Tibor, Géczi István, Hellner Károly, Varga Imre, Kárpáti András, Gregor Péter, Nemes Tamás, Devcsics Miklós, Morvay László, Bodonyi Csaba, Kiscelli László, Zsigmond Attila és Kovács Károly lettek. (folyt.köv.)
1989. december 21., csütörtök 17:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|