|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
Erdélyi kisebbségek - távirat Gorbacsovnak és Bushnak
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. december 1. péntek (MTI-tud.) - Az erdélyi magyar és német kisebbség külföldi szervezetei közös táviratban szólították fel a máltai csúcstalálkozó résztvevőit, Mihail Gorbacsovot és George Busht: tegyenek meg mindent, hogy vége szakadjon a Ceausescu-rendszer által Románia nemzeti kisebbségein elkövetett népgyilkosságnak.
A távirat - amelynek szövegét pénteken este az APA osztrák hírügynökség útján nyilvánosságra hozták - rámutat, hogy a Ceausescu személyében megtestesülő román nacionalizmus megsemmisüléssel fenyegeti az erdélyi nemzetiségeket. Különösen a magyarok etnikai és kulturális léte forog veszélyben. A román kisebbségi politika súlyosan megsérti a nemzetközi jog előírásait, és akadályozza a leendő ,,európai ház,, létrehozását is. Ideje, hogy Romániát, amely gyakorlatilag távolmarad az európai biztonsági és együttműködési folyamattól, a helsinki folyamatból adódó kötelezettségeinek teljesítésére késztessék - mondja az erdélyiek külföldi szervezeteinek távirata. Az állásfoglalást a bécsi székhelyű ,,Nemzetközi bizottság Erdélyért,, és ,,Akcióbizottság a kisebbségekért,, ,továbbá a budapesti erdélyi szövetség és a Sao Paulóban működő erdélyi világszövetség írta alá. +++
1989. december 1., péntek 19:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Erdélyi kisebbségek - kiegészítés mtik 2006-hoz
|
Bécs, 1989. december 1. péntek (AFP) - Az erdélyi szervezetek által Gorbacsovhoz és Bushhoz küldött táviratban arról is szó van, hogy a magyar kisebbség elnyomása a múlt héten tartott román pártkongresszus óta még erősödött. A távirat beszámol a Tőkés László temesvári protestáns lelkész elleni rendőri zaklatásokról és hírt ad arról, hogy az utóbbi időben szaporodnak a rejtélyes halálesetek. Legutóbb egy kolozsvári protestáns papnövendék tűnt el nyomtalanul. A román rendőrség azt állítja róla, hogy öngyilkos lett. +++
1989. december 1., péntek 20:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|