|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Magyar híradó:
Március 15. ünneplése Romániában
"Az agyagfalvi ünnepséget megelőzte néhány helyi jellegű
megemlékezés. Kiderült, hogy udvarhelyen éppúgy mint
Székelyszentmihályon olyan honvéd síremlékek maradtak fent titokban,
rejtetten, amelyek ritkaságszámba mennek és rejtettségük révén
túlélték mind az egykori, mind pedig a mai abszolutizmusokat. A
megyében zajló megemlékezéseket a Magyar Demokrata Szövevtség és az
udvarhelyi független és igen olvasott kiadvány: a Szabadság hirdette
meg és koordinálta.
Zöld színű, három: magyar- román- és német nyelvű röpcédulát
jelentett meg a lap, mely tartalmazza e nap székelyföldi krónikáját
éppúgy, mint egy megbékélést sürgető felhívást. Jellemző, bár sokak
által pusztába kiáltó vágynak tűnik ez a szándék, és a megbékélés
reménye. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a szélsőséges Vatra
Romanaesca provokációkat hírdetett meg erre a napra - például
Szatmáron, de egyebütt is. Igaz: bizonyosan sokakat meglepett
errefelé a magyarság gyors magára találása. A mai ünnep is beszédes
példája volt ennek a gyors átalakulásnak. A Talpra magyar, a
piros-fehér-zöld és a 12 pont, a magyar Himnusz - tehát a nemzeti
szímbólumok jelenléte mindenütt különös hangsúlyt kapott, és újra
bebizonyosodott az, hogy természetes tartozékai ezek a közösségi
létnek. "
|
|
|
|
|
|
|
A Független Jogász Fórum választmányának nyilatkozata a népszavazás tisztaságáról
|
1989. november 19., vasárnap - A Független Jogász Fórum választmánya nyilatkozatot juttatott el az MTI-hez a népszavazási előkészületek kapcsán. Ebben megállapítja, hogy az utóbbi napokban nyilvánosságra került hírek szerint a népszavazásról szóló értesítések (elterjedt nevükön kopogócédulák) egy része nem jutott el a címzettekhez. Számos jelzés érkezett arról, hogy egyesek még nem kapták meg az értesítést. Előfordul, hogy ezeket rossz címre kézbesítik, illetőleg találtak már cédulákat szeméttartályokban is.
A nyilatkozat felhívja a figyelmet arra, hogy az a választópolgár, aki nem kap ,,kopogócédulát,, csak időrabló és nehézkes utánjárással tudhatja meg, felvették-e a névjegyzékbe, illetve mikor, hol és hogyan élhet jogával. Az előzetes tájékoztatás hiánya gátolja a szavazókat döntésük átgondolt kialakításában, felelősségteljes meghozatalában. Az FJF nyilatkozata rámutat: mindig, de a jelenlegi bizonytalan politikai helyzetben különösen fontos, hogy a népszavazás tisztaságához és törvényességéhez ne férjen kétség. A választást lebonyolító szerveknek ezért a törvényes garanciák betartására fokozott mértékben kell ügyelniük. Sürgősen meg kell találni azokat a megoldásokat, amelyek orvosolják a ,,kopogócédulákkal,, kapcsolatos visszaéléseket, és ellensúlyozzák azok káros hatását. Nemcsak a kialakuló demokráciára veszélyesek, hanem tételes törvényeinkbe ütköznek azok a magatartások, amelyek a választópolgárokat jogaik gyakorlásában akadályozzák - mutat rá a dokumentum. A felelősség mindenekelőtt a népszavazás lebonyolítását irányító közigazgatási szerveket terheli, de kiterjed a lebonyolításban részt vevő minden dolgozóra, sőt a feladat végrehajtásában önként segédkezőkre is. Azok, akik a népszavazás lebonyolítása során őket terhelő kötelezettségeiket szándékosan megszegik, és ezzel közreműködnek abban, hogy a törvény szerint kötelezően kiküldendő ,,kopogócédulákat,, a választópolgárok ne kapják kézhez, a Büntető Törvénykönyv 211. paragrafus ,,c,, pontjába ütköző, ,,A választás és népszavazás rendje elleni bűntettet,, követik el, és velük szemben három évig terjedő szabadságvesztés büntetést lehet kiszabni - hangsúlyozza a Független Jogász Fórum nyilatkozata. (MTI)
1989. november 19., vasárnap 17:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|